Energiaválság

2023.01.15. 15:30

Közel felére csökkentették a gázfogyasztást Cibakházán

Már látható, mennyi energiát spórolhat meg Cibakháza, a rezsi finanszírozására így is tartalékot képeztek.

P. Pusztai Nóra

Az ünnepi világítást sem kapcsolják be

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A pályázatok tervezése mellett a működés stabilizálását emelte ki a 2023-as év fő sarokpontjaként Hegyes Zoltán a tiszazugi település polgármestere.

– Az önkormányzat tervezett tartalékot a rezsi finanszírozására, ez viszont nem ment olyan könnyen, hiszen nem voltak többletbevételeink, így a kiadásokból kellett lefaragni – hangsúlyozta.

Jelentős a megtakarítás a gázfelhasználás területén, ami részben annak köszönhető például, hogy a családsegítő központ munkatársai átköltöztek a hivatal épületébe, ahol a gondozási központtal együtt korszerű, vegyestűzelésű kazán adja a meleget. 

A művelődési házban sem kellett még fűteni, ebben az enyhe időjárás is segít.

– Két évvel ezelőtt az önkormányzat gázfelhasználása éves szinten ötvenezer köbméter volt, ez ezen a télen harmincezer köbméter közelére csökken, ha marad az enyhe idő, akkor talán még akár ez alá is. A működés tehát biztosított – összegezte.

Az áram vonatkozásában is kedvező szerződést kötöttek még tavaly tavasszal.

– A piaci ár harmincöt százalékáért vásároljuk az áramot, az ár a szerződés aláírásakor igen magasnak tűnt, mostmár látjuk, hogy inkább szerencsésnek mondhatjuk magunkat – tette hozzá Hegyes Zoltán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában