Helyettesítő várja a betegeket

2023.01.24. 11:39

„Nehéz a helyzet” – folyamatosan keresik leendő háziorvosukat Cibakházán

Helyettesítő orvosok dolgoznak Cibakházán. Folyamatosan keresik a hosszú távú megoldást, jelentkező azonban nem igazán akad a meghirdetett praxisra.

P. P. N.

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Mindkét háziorvosi körzetben helyettesítéssel látják el a feladatokat a tiszazugi nagyközségben. Dr. Kovács Marianna belgyógyász szakorvos augusztus elsején kezdett náluk dolgozni.

– Úgy tűnik a lakosság elégedett, kölcsönös a pozitív benyomás, egy éves helyettesítési idő után dől el, hogy marad-e – nyilatkozta a doktornő érkezésekor Hegyes Zoltán polgármester.

Az önkormányzat folyamatosan tárgyal a szakember megtartásáról.

– A nyitottság megvan, de a végső döntést az év közepén hozza majd meg – mondta erről a település vezetője.

A rendelési időt a délutáni órákra tudta kijelölni, ám igény jelentkezett ennek megváltoztatására, így januártól már délelőtti időpontok is elérhetőek nála.

A másik körzet esetében folyamatos az állás pályáztatása, nemigen akad viszont jelentkező.

– Ismertek a jogszabályi változások, 2024-től más feladatellátás következik, az önkormányzatok szerepe tovább csökken majd. Nehéz a helyzet, azokon a településeken, ahol jobb az anyagi helyzet, különböző ösztönzőket próbálnak beiktatni a rendszerbe, de még ott is nehezen boldogulnak azzal, hogy orvost találjanak. Tisztán látszik, hogy hiány van a szakmában – emelte ki a polgármester.

Ezzel egy időben – a lakosok kényelme érdekében – új gyógyszerigény leadás lehetőséget is bevezettek. Ahogy a település honlapján részletezték: az önkormányzat az orvosi rendelő kapujára elhelyezett egy postaládát, ahová a nap huszonnégy órájában lehetőség van gyógyszerfelírási igényt leadni. A papírra mindössze a nevet, TAJ-számot és a gyógyszer nevét kell felírni.

– A gyógyszert legkésőbb másnap délutánig rögzítik a patika rendszerébe – fogalmaztak. Igényüket e-mailben is jelezhetik a lakosok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában