Babafaprogram

2023.01.05. 11:25

Sokféleképpen köszöntik az újszülött gyermekeket a Jászkunságban

Számos településen hagyomány, hogy az újszülötteket az önkormányzat is köszönti. Van, ahol faültetéssel tisztelegnek az új élet előtt, máshol ajándékcsomagokkal lepik meg azokat a családokat, ahol pici baba születik.

Rimóczi Ágnes

Hagyomány az újszülöttek köszöntése

Fotó: Jenei József

Mezőtúron három éve indult útjára a babafaprogram.

Tavaly ősszel már harmadik alkalommal helyeztek földbe facsemetéket, akkor a 2021-ben született kisgyermekek tiszteletére. Összesen már közel 200 facsemete nevelkedik a település utcán, terein.

– Bevallom, szívügyem ez a program, így nagyon örülök, hogy idén is sok család jelentkezett. Célunk, hogy a facsemeték ültetésével szépítsük városunkat és környezettudatosságra is neveljük gyermekeinket – hangsúlyozta a városvezető, aki ötletgazdája is volt a sikeres kezdeményezésnek. Szűcs Dániel kiemelte: folytatódik a program, idén a 2022-ben született gyermekekkel és családjaikkal fásítanak majd.

Jászboldogházán babazászlóval köszöntik az újszülötteket. Koczáné Dr. Fehérváry Mária polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a védőnői szolgálat épületének falára a védőnő helyezi ki a rózsaszín vagy a kék babaszázlót, attól függően, hogy kislány vagy kisfiú érkezett a településre. De nem csak a babazászló közli az örömhírt, hanem a kéthavonta megjelenő helyi újság is, melyben sok örömet és boldogságot kívánnak az újszülöttnek és családjának. A gólyahír rovatban megjelenik a gyermek fotója, születési ideje és a szülők neve. 2022-ben tizenhét gyermek született a faluban.

Az ország legszegényebbnek tartott településén, Tiszabőn különleges módon köszönti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az újszülötteket

– Védőnők ajánlásával összeállított, legalább 60 000 forint értékű dobozzal várunk haza minden újszülöttet, melyet házhoz viszünk a kórházból hazatérő babáknak és anyukáknak –tájékoztatott Tasi Krisztina. A szeretetszolgálat Jelenlét Programjának helyi vezetője hozzátette: a csomagban pelenka, orrszívó-porszívó, rugdalózó, kis törölköző, babajáték, és minden megtalálható, amire csak egy újszülöttnek szüksége lehet.

– Emellett, amennyiben szükséges, a Fókuszban a baba nevű programunk segítségével biztosítunk a családnak fürdetőkádat állvánnyal, valamint kiságyat is. A családok ügyesek ebben, a kismama már pocakosan felveszi velünk a kapcsolatot. Kap egy listát, amiből kiderül számára, hogy mit tartalmaz majd a csomag, s ő már úgy tud készülni a babavárásra, hogy ezeket nem kell beszereznie. Amikor hazatérnek a kórházból, jelzik nekünk, így azonnal tudunk segítséget nyújtani –mondta a szakember, akitől megtudtuk, hogy amennyiben rászorul a kismama, neki is segítenek csomaggal a kórházba vonulás előtt, amely alapvető tisztasági felszerelést, hálóinget, papucsot tartalmaz.

Faültetéssel tisztelegnek az új élet előtt
Fotós: Jenei József

Szajolban gólya jelzi a gólyahírt

Szajolban éveken át minden újszülött gyermek tiszteletére fát ültetett az önkormányzat, az eseményt a családi majálison egy közös programmal ünnepelték meg a gyermekek és szüleik. Ahogy arról korábban Szöllősi József polgármester beszámolt, 2009 és 2019 között több mint háromszáz fát ültettek el a település különböző részein. A pandémia átírta ezt a forgatókönyvet, a faültetés elmaradt, így más módon köszöntik már a település babáit.

– 2022-től új kezdeményezés valósul meg községünkben. „Színes gólyák” érkeznek az újszülött babák otthonaihoz, melyek az épületeken, vagy a kerítéseken elhelyezve hívják fel a figyelmet arra, hogy a házba új jövevény érkezett – mesélte a településvezető. Szöllősi József minden alkalommal személyesen adj át a gólyamakettet, melynek csőrében, a született baba nemétől függőn rózsaszín vagy kék csomagocska lóg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában