Fejlesztések

2023.01.16. 06:55

Tavaly 40 kilométernyi utat újítottak fel a Jászkunságban

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában tavaly sok utat felújítottak hazánkban, idén tavasztól pedig további százharminc kilométernyi, már megkezdett szakaszon folytatják a munkát. A jászkunságban több mint negyvenezer méter utat tettek rendbe az elmúlt esztendőben.

Rimóczi Ágnes

A Magyar Falu Programban 775 millió forint hazai forrásból befejeződött a 4627. jelű Öcsöd – Martfű összekötő út 4,5 kilométeres szakaszának felújítása

Fotó: Mészáros János

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet ellenére is számos útszakasz megújult. A társaság tájékoztatása szerint külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes körűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel.

– 2010 óta összesen közel nyolcezer kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokon keresztül. Ebből 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakasz volt érintett. A tavalyi beruházások összértéke meghaladja a 185 milliárd forintot, amit döntő többségében a hazai költségvetési források biztosítottak – mondta el Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Igazgatóságának elnöke. 

Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházásokat felfüggesztették, és jelenleg az előkészítés alatt álló projekt megvalósításának menetrendjének újraütemezésén és felülvizsgálatán dolgozunk. Kijelenthető, hogy nem hagyunk félbe beruházásokat – utalt a helyettes államtitkár a további 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezésekre.

A teljes körű felújítások mellett jelentős mennyiségű üzemeltetési és fenntartási feladatot végzett el a közútkezelő is. 

– A tavalyi év legnagyobb sikere, hogy több mint tíz saját géplánccal több mint nyolcszáz kilométernyi mellékúton végezhettünk egy vagy két rétegben aszfaltcserét, melyek így komfort érzetben megegyeznek a teljes körű felújításokkal. Ehhez több mint 340 ezer tonna aszfaltot használhattunk fel a Magyar Falu Program támogatási forrásainak köszönhetően – számolt be Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. 

Kiemelte: ezeknél a beavatkozásoknál is törekedtek arra, hogy nemcsak az út, hanem annak környezete is megújuljon, így a lehetséges helyszíneken a padkát és az árkot is rendezték a mérnökségi szakemberek.

A Magyar Közút az elmúlt években jelentős gép- és eszközbeszerzési programot valósított meg, hogy még hatékonyabban tudja végezni az üzemeltetési és fenntartási feladatait. 2022-ben többek között húsz új teherautót, a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően két komplett aszfaltozó gépláncot, tíz univerzális munkagépet, három oszlopverő gépet, tizennégy darab ütközési energiaelnyelő eszközt és további számos kisebb-nagyobb adaptert, célgépet szerzett be mérnökségei számára.
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében a Magyar falu Program-, a kiemelt társadalmi igények megvalósítása projekt-, valamint TOP pályázatok keretében összesen több mint negyvenegy kilométernyi útszakasz újult meg.

Útszám       Beavatkozási hossz (méter) Érintett település(ek)Kivitelezés szerződött összege (bruttó Ft)
465 847Törökszentmiklós, Kétpó, Mezőtúr, Tiszapüspöki2 252 553 280
469 700Törökszentmiklós, Kétpó, Mezőtúr, Tiszapüspöki2 642 269 235
462 711Törökszentmiklós, Kétpó, Mezőtúr, Tiszapüspöki1 168 170 496
4körforgalomFegyvernek535 759 660
321333 418Jásszentandrás504 164 600
3225      1 866 Szolnok 410 065 220
3227   2 358Jászladány 531 020 020
3219  3 269Tiszaszentimre, Kunmadaras    590 548 430
4513   875 Csépa201 292 470
3224     2 300Besenyszög, Dobapuszta591 512 660
3224      2 300Csataszög, Nagykörű  520 668 250
3224    1 240Besenyszög373 019 320
3226    1 916Jászladány383 495 434
3219    1 772Kunmadaras412 597 600
4631    1 752Mezőtúr 373 795 384

Forrás: Magyar Közút

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában