Pályázat

2023.01.02. 13:55

Tovább fejlődhet a turizmus Tiszapüspökiben

Pihenőhely és információk várják majd a közeljövőben a turistákat Tiszapüspökiben, a jelenlegi Ördögszekér Oktatóközpontot ugyanis látogatóközponttá alakítják át a tervek szerint.

M.R.E.

Amióta jelentősen javult a település megközelíthetősége, még inkább szükség van a turizmus fejlesztésére - mondta Bander József polgármester

Forrás: MW archív

Fotó: Kiss János

Közel 200 millió forintot nyert a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázatán Tiszapüspöki, a támogatásból felújítják és átalakítják az önkormányzati tulajdonú, de a Tiszapüspökiért Kör Kulturális és Sportegyesület által működtetett Ördögszekér Oktatóközpontot.

– Lehetőleg még ebben az évben elindíthatjuk a közbeszerzést, és a kivitelezés nyertesét is kihirdethetjük. Az oktatóközpontot felújítjuk, és nyári diákszállásból, téliesített látogatóközponttá alakítjuk. 

A korábban már felújított előadóterem mellett az átalakításnak köszönhetően egyéb közösségi tereket hozunk majd létre, azzal a céllal, hogy Tiszapüspöki Tiszai turizmusát ezzel az attrakcióval megpróbáljuk majd összefogni – mondta a tervezett beruházásról Bander József polgármester. Hozzátette, amióta jelentősen javult a település megközelíthetősége, az M4-es autópálya, és különböző szervizútjainak köszönhetően, továbbá Püspöki már kerékpárúton is megközelíthető, még inkább szükség van a turizmus fejlesztésére.

– Ezért fontos, hogy legyen egy ilyen látogatóközpont, ahol megpihenve az ide érkező turista tájékozódhat arról, hogy milyen lehetőségei vannak nálunk. Állandó személyzet gondoskodik majd arról, hogy megismertesse a konkrétan a Tiszához köthető kínálatunkat, a tanösvényünket, a horgászati és a strandolási lehetőségeket.

Az intézményt jelenleg működtető egyesület emellett már benyújtott egy 15 millió forintos támogatási kérelmet egy fűthető, 6 személyes konténer megvásárlására, szálláslehetőség céljából.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában