Galériával

2023.02.28. 17:55

A Szolnoki Olajbányász játékosai tartottak rendhagyó angol órát a diákoknak – videóval

Különleges vendégeket fogadtak kedden délelőtt a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A három évvel ezelőtti találkozóhoz hasonlóan ezúttal is rendhagyó angol órára várták a diákokat a Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabda csapatának játékosai.

Köllő Judit

A diákok természetesen közös fotót is készíthettek a játékosokkal

Fotó: Nagy Balázs

Mintegy hatvan kisdiák gyűlt össze az iskola legnagyobb osztálytermében, hogy részt vehessen a különleges eseményen, melyre a csapattagok közül Pallai Tamás, Rudner Gábor, Bojan Subotic és Andre Williamson, valamint az együttes trénere, Gasper Potocnik is elfogadta a meghívást.

– Szerintem a rendhagyó angol óra remek ötlet, mert ez az idegen nyelv nagyon fontos a mai világban – vélekedett Pallai Tamás. 

A gyerekek most megtudhatják, hogy a mindennapokban is rendszeresen használjuk az angol nyelvet, hiszen a pályán, az öltözőben és a meccseken is angolul beszélgetünk. Szeretnénk felhívni a diákok figyelmét arra, hogy mennyire fontos és hasznos ez a nyelv az élet minden területén. Osztotta a sportoló véleményét Váradi Éva iskolaigazgató is, kiemelve, hogy hagyományteremtő céllal fogtak a program megszervezéséhez.

– Három évvel ezelőtt már volt egy hasonló rendezvényünk, azt is nagy lelkesedéssel fogadták tanulóink – fejtette ki az intézményvezető. 

Az eseményre mintegy hatvan diák jelentkezett más-más osztályokból. A rendkívüli órán ezúttal is angolul beszélgettek a résztvevők, a tanulók sokat kérdezhettek a sportolóktól. A legtöbb fiatal már előre összeírta kérdéseit, hogy a nagy izgalmak közepette el ne felejtse azokat.

A nyolcadikosok közül sokan várták már ezt a különleges lehetőséget, amit a nyelv gyakorlásra biztosított az iskola. Egymást követték a többnyire sportra vonatkozó kérdések. 

– Nyolc éve tanulok angolul és úgy hiszem, már kellően jól tudom használni – osztotta meg velünk gondolatait a hét éve kosarazó nyolcadikos Ádám-Gábor Zsombor. 

– Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a programot. Szívesen tettem fel kérdéseket a kosarasoknak és örülök, hogy ellátogattak iskolánkba. Sok információt megtudhattunk a sportról és a kosárlabdáról is. A jövőben komolyabban is szeretnék foglalkozni a sportággal, így örülök, hogy olyan dolgokat is kérdezhettem, amire egy élvonalbeli kosárlabdázó válaszolt.

Az esemény végén a vendégek autogrammot és tollakat osztogattak, de a diákok persze lehetőséget kaptak a közös fotózkodásra is.

Izgatottan várta a találkozást

Remek hangulatban ért véget a találkozó, Nádas Barnabás, az általános iskola egyik kisdiákja például lapunknak azt mondta, élete egyik legnagyszerűbb élménye volt ez a találkozó.

– Izgatottan vártam ezt a napot – mondta.

– Tudtam, hogy túl sok kérdésem van, de legalább kettőt mindenképp fel szerettem volna tenni a vendégeknek, akiktől megtudthattam, hogyan kezdték el űzni a sportot és hogy miért pont a kosárlabda mellett döntöttek. Élménydús óra volt, mindig emlékezni fogok rá.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában