Civil Véradó Hét

2023.02.14. 10:30

Civil véradást tartanak Szolnokon és Karcagon

A már bevált hagyományokat folytatva, idén is meghirdetik a Civil Véradó Hetet, amikor országszerte közel hatvan helyszínre várják a segítő szándékkal érkezőket.

K. B.

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Civil Véradó Hetet a Civil Közösségi Szolgáltató Központok (CKSZK) a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának támogatásával, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével. Idén országszerte 59 helyszínen és 73 véradási időpontban várják a véradásra vállalkozókat.

Vármegyénkben a szűrőbuszos egészségügyi állapotfelmérési lehetőséggel egybekötött programot két helyszínen rendezik meg.

Szolnokon február 21-én 9-16 óra között a vármegyei CKSZK-ban (Szolnok, Baross út 56.), Karcagon pedig február 23-án, a Dózsa György út 5-7. szám alatt adhatják vérüket 9-13 óra között a segítő szándékú civilek. A szűrőbuszok pedig az épületek előtt9-15 óra között várják az ingyenes szűrére érkezőket. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában