Hiányolja az élőzenés szórakozóhelyeket az aranylemezes Ratkai Miklós

Élt hét évet. A Váróterem a szolnoki zenetörténelem lapjaira került. Ratkai Miklós, a vasútállomás régi étterméből élőzenei klubot varázsolt azáltal, hogy odaszállította a legnépszerűbb élőzenei bandákat hangulatot teremteni. A helyiséget a koronavírus-járvány lakatoltatta le. Nem kis csapás volt a Covid berobbanása az őrületes partikra járó közönségnek, de a koncertszervező számára sem.

– A Várótermet nagyon szerettem üzemeltetni, és a visszajelzések azt sejtetik, hogy az odajárók is kedvelték. A mai napig kapom az üzeneteket, hogy mikor nyit újra. A Váróteremből az újranyitása után sajnos kínai bolt lett. Ez a hajó elment, viszont nagy öröm, hogy a legutóbbi bulijainkat a közeli, Jubileum téri Bowling Centerben rendezhettük meg – magyarázta a „Váróterem” partihelyszíneinek elköltözését a koncertszervező.

– Közel negyven évvel ezelőtt alakítottuk meg a haverokkal az Exit nevű zenekart. Azt megelőzően volt egy nevesincs gimis zenekarunk a Vargában, mely divatos angolszász nótákat játszott, kezdetleges hangszeres tudással. De ez már a múlt. Mármint a gimis zenekar, mely azért arra jó volt, hogy hódítsunk. Az elmúlt évtizedekben számos együttes tagja lehettem, melyek olykor-olykor felbomlottak, szüneteltettek, újraalakultak. Valahogy úgy hozta a sors, hogy dobosra mindig szükség volt, én pedig, ahogy sokasodtak mögöttem a koncertek, egyre magabiztosabb, egyre rutinosabb lettem. Jöttek a csapatok. Az Exit is igazi csapattá alakult. Első lemezünket még Nagy Feró adta ki, többször szerepeltünk nála a Petőfi rádió Garázs című műsorában is. Nagyon sokat köszönhetünk neki, személy szerint nekem a mai napig nagyon szoros a baráti viszonyom vele – beszélt a kezdetekről is Miklós.

– Majdhogynem feltettem az életemet a dobolásra és a zenélésre, ami sok lemondással, sajnálatos családi értékvesztéssel, ám de megnyugvással és örömökkel is járt. A zenélés, mint szórakoztató munkafolyamat, nem hétköznapi feladat, mint inkább hétvégézést és éjszakázást igénylő életvitel. Fárasztó, de egyben energiával feltöltő is. Gyakorlás, koncertezés, gyakorlás, koncertezés, és így tovább. Szerencsére sokan vagyunk a szakmában egy vérből valók, így a zenészek általában jól ismerik egymást. Kipróbáljuk egymás zenei tudását, beülünk vagy beállunk ide-oda segíteni, ha valahol híján van egy tag. Így volt ez valahogy az eredetileg Békés megyei Alcohol zenekarral is, mely a 2003-as alakulása óta sok tagot cserélt már. Jó néhány évvel ezelőtt beültettek a dobok mögé, emlékeim szerint 2012-ben csatlakoztam a bandához. A koncertezés mellett elkezdtünk dalokat írni. 

– Több mint húsz zenész, előadó, énekes működött közre a Rockhimnuszban, akiket aranylemezzel jutalmaztak meg. Én is kaptam egyet, de itt kell megemlíteni a pultoslegény, a szintén szolnoki Cserfalvi Zoltán „Töfi” szolnoki hangmérnök munkásságát, aki a helyi Denevér stúdióban keverte ki a hangokat arany minősítésűre – osztotta meg Miklós az elismerést még egy szolnoki zenésszel. 

Ratkai Miklós évek óta koncertszervezéssel és menedzseléssel is foglalkozik.

– Évtizedekkel ezelőtt könnyebb volt élőzenei koncerteket szervezni. Egyrészt megfizethetőbbek voltak a többtagú bandák, még a sztáregyüttesek is, másrészt voltak befogadóhelyek, melyek örömmel várták a zenekarokat. Szolnokon a sportcsarnokok, művelődési házak, nagyobb éttermek és rendezvényhelyek szinte vetélkedtek egymással, kit tudnak magukhoz csábítani. Ma ezek a helyek ódzkodnak az élő koncertektől. Nem tudom, mitől tartanak, mitől félnek a lehetséges helyszínek tulajdonosai? A Váróteremben sem voltak balhék, és a Bowling Centerben sincs rombolás, csak tombolás. Kellene Szolnokon nagyon egy három-négyszáz főt befogadó fedett terem, vagy csarnok az efféle élőzenei partiknak, remélem, hamarosan eljön az idő, amikor odaszervezhetek magam is egy jó kis bulit...