Jászkunság

2023.02.24. 09:00

Még mindig a farsang jegyében telnek a hétvége programjai

Nem kell a szekrény mélyére rejteni az idei jelmezeket, hétvégén ugyanis még számos farsangi mulatsággal várják a télűzőket a vármegye településein. Emellett különböző zenei stílusú koncertek közül is lehet majd választani, a hazai ízek kedvelőinek pedig kolbászízesítő fesztivál kínálhat kellemes kikapcsolódást.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció

Fotó: Walczer Patrik

Péntek:

Szolnokon érdekesnek ígérkező Mesebeli babakiállítás nyílik délután, 16 órától az Aba-Novák Agóra Galériájában. A tárlat Horváth Ingrid gyűjteményéből áll össze, babajelenetekkel, korhű ruhás babákkal, aprólékosan kidolgozott menyasszony babákkal, hírességek hasonmásaival, gyerekbabákkal, közel 1 méter magas Disney hercegnőkkel, filmekhez is használt élethű csecsemőkkel, angyalokkal, tündérekkel, és még sok meglepetéssel. A különleges kiállítást maga a gyűjtő nyitja meg, és egészen március 19-ig látogatható hétfőtől péntekig 10 és 18 óra, szombaton pedig 10 és 16 óra között.

Szintén az Aba-Novák Agórában, de a kamarateremben, 17 órától kezdődik a szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola „Itt a farsang áll a bál” című, tánczenékből álló koncertje.

Törökszentmiklóson délután 17 órától emlékeznek meg a kommunizmus áldozatairól, az '56- os Életfa emlékműnél. Az eseményen Csikós Sándor, a Törökszentmiklósi Városvédő-és Szépítő Egyesület elnöke mond ünnepi beszédet, melynek végén az önkormányzat koszorúz, a megjelentek pedig mécsesekkel róhatják le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt.

A vármegyeszékhelyen este Jótékonysági Borvacsorára várja az adakozni vágyókat az Aranylakat Bisztró, melyet Ádám Ati fejlesztésének megsegítéséért tart az étterem. Jegyek kizárólag elővételben vásárolhatóak.

Jászberényben, a Lehel Film-Színházban 21 órától Bluestone koncertre várják a rajongókat. A 2014-ben alakult formáció repertoárján különféle korszakok fekete és fehér előadóinak szerzeményei szerepelnek, ismert és kevésbé ismert blues, illetve blues közeli dalok megcsavarva, áthangszerelve.

Szombat:

Karcagon már reggel 8 órától elfoglalhatják asztalaikat a Karcagi Kolbászízesítő Verseny indulói a városháza előtti téren. Az esemény megnyitója 10 órakor, a kolbászok töltése és ízesítése, vagyis a rajt 10.30-tól kezdődik, és ekkor indulnak majd a különböző zenés műsorszámok is. A rendezvényen egy 100 méter hosszú kolbászóriásból is lehet kóstolót vásárolni, de egyéb, hagyományos karcagi ételeket is lehet majd választani. Az eredményhirdetésre 15.15-kor kerül sor. Rossz idő esetén a rendezvényt a városi sportcsarnokba helyezik át.

Szolnokon a szandai réten délelőtt 11.30-tól műnyulas sprint edzés kezdődik kutyák számára. A gazdik fajtától függetlenül fizethetik be kedvenceiket erre az újfajta mozgási lehetőségre. A pontos helyszín a Szolnok-Szandaszőlős reptér.

Jászberényben 14 órától 18 óráig az Ifjúsági Házba várják a farsangolókat, többek között farsangi előadással, kreatív kézműves foglalkozással, mézeskalács díszítéssel, színezővel és arcfestéssel,valamint elmaradhatatlan farsangi fánkkal. Amellett, hogy a legkreatívabb jelmezben érkezőket megjutalmazzák, a szervezők a belépőt a jászberényi ebrendészeti telep állatai részére juttatják el.

Nagykörűben délután 16 órától kezdődik a télűző mulatság, a helyi művelődési házban. A farsangi programok között jelmezes felvonulás, kézműves foglalkozás, székfoglaló, valamint zene és tánc is szerepel.

Martfűn nagyszabású Farsangi Gálakoncertre várják az érdeklődőket Buch Tibor és barátai a helyi művelődési központban, este 19 órától. A színvonalas produkció előadói Buch Tibor Aranyalma és Pro Theatro-díjas színész, Lőrincz Judit operaénekes, valamint St. Martin előadóművész, zeneszerző.

Besenyszögön kicsit más zenei stílusban űzik majd a telet, este 20 órától Retro Farsang Party kezdődik az Ex-TSZ Klubban. A vidám eseményen jelmez-és karaokeverseny, fülbemászó retro slágerek várják majd az érdeklődőket. A házigazda Nagy Szilárd lesz.

Szolnokon este 21-tól indul a Cimbaliband zenekar új koncertje a TISZApART Moziban. A zenekar vendégeként Pribojszki Mátyás szájharmonika világbajnok is színpadra áll.

Törökszentmiklóson szintén este 21 órától „Áll majd a bál” az Almásy Vendégház és Texas BBQ Étteremben. A jelmezben érkezőket ajándék koktéllal várják. A jó hangulatú estén a zenét Juhász Gábor szolgáltatja majd.

Vasárnap:

Szolnokon reggel 9 órától közösségi szemétszedésre invitál a Szolnoki ZöldErő csoport. A „Gyere kis újra a rétre” nevű esemény során a szandai réten gyűjtik majd össze az év során eldobált hulladékot az önkéntesek. A gyülekező az autómosó mellett lesz. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában