Pályázat

2023.02.05. 16:30

Mobil aludobozoló üzem létesült Örményesen

Közel 60 millió forintos pályázati forrásból épült ki aludobozoló üzem Örményesen, ehhez az egykori gépgyár épületét alakította át a befektető, sörfőző vállalkozás.

M. R. E.

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Teljesen átalakította a gépgyár régi épületét, és korszerű eszközöket szerzett be a közelmúltban a Gőzmalom Sörfőző Kft. Örményesen.

A fejlesztést mintegy 60 millió forint értékű pályázati forrás segítségével valósította meg a vállalkozás.

A beruházás részeként, az épület felújítása mellett egy kis méretű, de nagy teljesítményű mozgatható, könnyen szállítható aludoboz töltő berendezést, egy hozzá csatlakoztatható címkézőgépet, valamint az ezek mozgatásához és működtetéséhez szükséges egyéb, kisebb értékű eszközöket szerzett be a cég. 

A fejlesztés eredményeként egy olyan szolgáltatás indult a vállalkozásnál, mellyel saját termékeinek korszerű csomagolása mellett a berendezés szabad kapacitásainak kihasználásával, más, kisüzemi sörfőzdék is igénybe vehetik bérdobozolási szolgáltatását. A beruházásnak köszönhetően a vállalat egy új munkahelyet teremtett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában