Alkotás

2023.02.20. 10:00

Nagymamákkal készítik a gyerekek a csigatésztát Kisújszálláson

A kicsik is kitartóan sodorják a finom húslevesbe.

Daróczi Erzsébet

A tésztakészítés közben töretlen a jó hangulat

Forrás: Beküldött fotó

A Kisújszállási Református Egyházközség gyülekezeti házában hétfőnként nagymamák, édesanyák és gyerekek ülik körbe az asztalt, és közösen csigatésztát készítenek. 

– Mindig várjuk a hétfő délutánt, mert nagyon jó együtt lenni – mondta Liszka Noémi beosztott lelkész. Gyülekezetünk nőtagjaival és református általános iskolánk alsó tagozatos diákjaival örülünk a találkozásoknak, miközben készítjük a csigatésztát, énekelünk és beszélgetünk. A nagymamák szívesen mutatják meg a készítés fortélyát, amit a gyermekek hamar elsajátítanak. Minden alkalommal felhívunk telefonon kedves gyülekezeti tagokat, idős, beteg testvéreket, akiknek és akikkel közösen énekelünk. Kedvenc énekükkel, igével köszöntjük az ünnepelteket is. Az alkalmak végén elfogyasztjuk a finom házi süteményeket, majd a nap zárásaként imaperceket tartunk – sorolta a lelkész, akitől megtudtuk, a csigatészta árából ajándékokat vásárolnak, amelyekkel megörvendeztetik gyülekezeti látogatásaik során tagjaikat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában