Helyzetjelentést

2023.02.09. 06:55

Sikeres a Start program, de alig akad közmunkás a Jászkunságban

Közel nyolc éven át sikerrel működött Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a Start közmunkaprogram. A dolgozók egy része elhelyezkedett az elsődleges munkaerőpiacon, így például a Tiszazug egyes településein létszámhiány miatt idén nem tervezik elindítani. Más falvakban a sikere ellenben töretlen.

Munkatársainktól

Hunyadfalván Bodnár Sándor gondozza az állatokat

Fotó: Nagy Balázs

Tiszakürtön nincs meg a minimum öt fős létszám ahhoz, hogy a Start közmunkaprogramot elindíthassák 2023-ban.

– Az évek alatt egyre kevesebb helybelit tudtunk bevonni. A tíz hektáros földünket gazdaságos volt művelni, a bevételünk is szaporodott. Őszi búzát vetettünk bele most is, az önkormányzat próbálja ezután gondozni – mondta dr. Kiss Györgyné polgármester.

A létszám csökkenése látható volt, a kiskertbe ezért már korábban gyümölcsfákat ültettek, remélve, hogy annak termését a konyha ugyancsak felhasználhatja majd.

– Az állattenyésztésről és a gomba termesztésről lemondunk, mindaddig, amíg az önkormányzat nem áll jól anyagilag annyira, hogy önerőből újraindítsa, hiszen egyébként minden adott hozzá. A birkákat egy helyi mezőgazdasági vállalkozóhoz szállítjuk, folyamatosan levágjuk, ahogy a tyúkokat is – emelte ki a felszámolás folyamatáról.

Tiszainokán a tavalyi időjárás, illetve az állat- és növénybetegségek tizedelték a termést és az állományt. A csirkék közül több volt a kakas, pedig a tojás jobban jött volna.

– Hiába locsoltunk éjjel-nappal a földön, permeteztünk a rágcsálók és bogarak ellen, amikor szükséges volt, mégsem jártunk sikerrel. Sok a buktató és egyre kevesebb az ember, ezért úgy néz ki idén nem indítjuk be a Start programot – magyarázta Kiss Erzsébet Eliza polgármester.

Nem vetették el a földművelést, saját erőből, a maguk eszközeivel gazdálkodnak majd.

– Átgondoljuk, mit tudunk hatékonyan megvalósítani. A halloween- és a sütőtököt például felhasználja a falu és az emberek. Könnyebb kezelni, meg is próbálunk üzletelni vele, például a tök egy részét odaadnánk a sertéstelepnek malacért cserébe. Persze a konyhakertről, a zöldhagymáról, retekről és salátáról nem mondunk le – beszélt a tervekről.

A kicsiny Hunyadfalván hosszú évek óta sikeresen működik a Start munkaprogram, melyet idén is folytatnak. Vékonyné Házi Eszter polgármester elmondta, novemberben hét közmunkás foglalkoztatására adtak be igényt.

Már bevált a szarvasmarha-nevelési programjuk. Eleinte birkákkal foglalkoztak, majd üszők tartására váltottak. A fiatalon beszerzett állatokat felnevelik, értékesítik, általában külföldre. A programnak ez a legjövedelmezőbb része. A bevételt új állatok beszerzésére és takarmány vásárlására fordítják. 

Jelenleg nyolcszáz tojó galambot is tartanak, melyek rendszeresen tojnak, költenek, a szaporulatot pedig ugyancsak értékesítik, jórészt külföldre.

Növénytermesztést végző munkásaik az önkormányzat földjein konyhakerti növényeket nevelnek, a termést kedvező áron vásárolhatják meg a helyiek. Amennyiben bőséges a termés, egy részét fel is dolgozzák, például lecsót, lekvárokat, fagyaszott termékeket készítenek, melyekre szintén van kereslet helyben. A polgármester elmondta, újabb projektekben már nem gondolkodnak, mivel közel sincs már annyi ember, akikre építhetnének.

Tiszaroffon évek óta sikeresen működik a Start közmunkaprogram. Vankóné Jekli Anikó polgármester arról számolt be hírportáluknak, hogy idén a szociális és a mezőgazdasági területen is helyet biztosítanak a közfoglalkoztatottaknak.

– Közel nyolcmillió forintból hat közfoglalkoztatottnak tudunk helyet adni a mezőgazdaság területén – emelte ki a polgármester. – Továbbá a szociális szférában majdnem tizenegy millió forintból tíz főt foglalkoztatunk, akik belterületi utak, parkok rendezésében és belvízvezető árkok karbantartásában segédkeznek.

Idén újraindulhat a Start program Tenyőn

Mivel Tiszatenyőn tavaly év elején fejeződött be a 2020 tavaszán indult adósságrendezési eljárás, így több év kihagyás után újraindulhat a Start mintaprogram a településen.

– Tíz fővel kezdünk március elsejével, ezek a közfoglalkoztatottak a belterületi utak karbantartásával, településrendezési feladatokkal, zöldterületek rendben tartásával foglalkoznak majd. Nekünk ez most hatalmas öröm kétszeresen is. Egyrészt, mert esztétikailag szépülnek majd Tiszatenyő közterületei, másrészt magasabb támogatással jár, mint a hosszútávú közfoglalkoztatás. Így mi mindenképpen jól járunk ezzel – tájékoztatott Mező József, Tiszatenyő polgármestere. Hozzátette, a Start programon belül plusz két fűnyíró beszerzésére is pályázott az önkormányzat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában