Galériával

2023.02.03. 11:25

Sorsfordító kihívásokról is szó volt az ökogazdák jászfényszarui találkozóján

A földünket sújtó környezeti, éghajlati, társadalmi, ökonómiai és kulturális kihívásokra keresték a megoldásokat az Ökológiai Gazdálkodók Második Téli Szakmai Találkozóján, melynek a napokban Jászfényszaru adott otthont. Nagy érdeklődés mellett zajlott a fórum, ahol az elmúlt időszak eredményei mellett szó volt az ökogazdálkodási ágazatot érintő aktualitásokról is.

Illés Anita
Sorsfordító kihívásokról is szó volt az ökogazdák jászfényszarui találkozóján

Ebben az évben Jászfényszarun rendezték meg az ökogazdálkodók téli találkozóját

Fotó: Pesti József

Térségünkből és az ország számos pontjáról érkeztek ökogazdálkodók a szakmai programra, melyet január 30. és 31. között Jászfényszarun, a Petőfi Sándor Művelődési Házban rendeztek meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), a Zsámboki Biokert és az Agrár Európa összefogásával. A tavaly Hajdúnánáson tartott első találkozó az ökológiai mozgalom meghatározó eseménye volt, így erre építették az idei rendezvényt. 

Az esemény megnyitóján dr. Ujj Apolka, egyetemi docens, a MATE munkatársa köszöntötte a résztvevőket, majd Matthew Hayes biogazdálkodó és Petró Tibor, az Agrár Európa tulajdonosa osztotta meg gondolatait.  

– Alig telt el egy esztendő és szinte felfordult a világ körülöttünk. A felborult geopolitikai egyensúly, a háború Európában, az energiakrízis, az éghajlatváltozás okozta mérhetetlen aszály és hőhullám, majd a hirtelen beköszöntött esős ősz és az értékesítési problémák sok tekintetben felborították a gazdálkodásunk menetrendjét. Nem rejthetjük véka alá, hogy ami a külső világban körülöttünk zajlik, annak előidézői mi magunk, emberek vagyunk. Most már mindenki láthatja, hogy számtalan fenntarthatatlan degeneratív folyamat vált gyakorlattá a modern világunkban, melyeken, ha nem változtatunk, a megszokott rendszerek összeomláshoz vezethet – fogalmazták meg a szervezők. 

Elhangzott, hogy regeneratív alapokra kell helyezni életünket, megszüntetve ezzel az élő környezet, a természetes ökoszisztéma további pusztítását. 

Ez azt jelenti: úgy élünk és fejlődünk, hogy többet adunk vissza az élő környezetünknek, mint amennyit sokszor igényeink indokolatlan kielégítése érdekében felhasználunk belőle. Petró Tibor köszöntője végén bemutatta a konferenciasorozat szimbólumát, egy népi faragással készített aranyozott Vándor Almát, mely a boldogságot, a termékenységet, az együttműködést jelképezi. Ezt a különleges szimbólumot Nagyné Legény Ildikó, Hajdúnánás alpolgármestere adta át a második találkozónak helyet adó Jászfényszaru alpolgármesterének, Győri János Bertalannak.  

– Nagyon fontos, hogy folytatódik az a kezdeményezés, ami Hajdúnánáson indult el. Településünkön mára eljutottunk odáig, hogy a közétkeztetésbe bekerülő alapanyagok kilencven százaléka helyben, ökológiai keretek között megtermelt húsból és zöldségekből tevődik össze. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy ezt jó gyakorlatként továbbadjuk, hiszen nemcsak magunkért vagyunk felelősek, hanem a felnövekvő nemzedékért is – fogalmazott Nagyné Legény Ildikó. A házigazdák nevében Bordásné Kovács Katalin, a művelődési ház és könyvtár igazgatója Petőfi Sándor Hazámban című versével nyitotta meg a találkozót.  

Számos jó gyakorlatot ismertettek

A konferenciát Benda József szocializáció kutató, szervezetfejlesztő, társadalompedagógus csapatépítő tréningje vezette fel. A kétnapos találkozót szakmai előadások, csoportfoglalkozások, termelői kóstoló és kulturális programok gazdagították. A meghívott szakemberek, ökogazdák több jó gyakorlatot, köztük például biointenzív kertészetet, regeneratív alapokon működő család gazdaságot is bemutattak. A résztvevők megvitatták az ökogazdálkodási ágazatot érintő aktuális kérdéséket. Szó volt az elmúlt időszak eredményeiről, különböző innovatív megoldásokról, a biogazdák együttműködésének erősítéséről, a piaci változásokról és sorsfordító kihívásokról is. 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában