Összefoglaló

2023.03.31. 20:40

A tervek alapján impozáns látványt nyújt majd a Bástya-sétány – a nap legfontosabb hírei egy helyen

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

Szoljon.hu

Forrás: Szoljon.hu

Bejutott a Duna TV tehetségkutató műsorának elődöntőjébe a From The Sky együttes, melynek sikere részben kunhegyesi is, hiszen a zenekar gitárosa, Kiss László helyi kötődésű. 

Civilként is tudni kell a munkavégzés szabályait. A civil szervezetek is foglalkoztatnak dolgozókat, az ezzel kapcsolatos szabályokról és szabálytalanságokról hallhattak a csütörtöki rendezvény résztvevői.

Összecsap az élmezőny: A bajnokság első öt helyezettje közül négy egymással találkozik a Megye I.-ben. 

Vármegyénkben is igazolták a pusztító növénykórokozó Ralstonia pseudosolanacearum baktérium jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a 2022 szeptemberében vett mintákban.

Sokan kíváncsiak rá, hogyan is fog kinézni a háromszáz méter hosszú Bástya-sétány. Szolnok polgármestere most közzétett néhány látványtervet az épülő látványosságról.

Licitálásba kezdtek a tiszaföldváriak. Először hírportálunk írta meg, hogy nyolc-tíz millió forintra lenne szükség az önkormányzati tűzoltó-parancsnokság autójának felújítására. A gyűjtésnek országos híre ment, a jó ügy mellé állt a Ferencvárosi Torna Club is. Máté Bálint, nemzetközi osztályvezető a felnőtt férfi kézilabdacsapat dedikált mezével és a klub kabalaállatával érkezett tegnap a Homoki Általános Iskolába.

„Az én hazám a szülőföldem, Szolnok. Ahol először fedeztem fel a természet szépségét, kerültem be a keresztény közösségbe, majd fordult az érdeklődésem az a gőzmozdonyok felé” – mondta lapunknak a „dízelpápaként” ismert dr. Anisits Ferenc. Az Ausztriában élő gépészmérnökkel, a BMW nyugalmazott vezetőmérnökével, címzetes egyetemi tanárral közelmúltbeli kitüntetése után beszélgettünk.






 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában