2023.03.30. 12:30
Ingyen osztották a halakat Szolnokon, akár öt kilogrammot is haza lehetett vinni
Gyérítették az Alcsiszigeti Holt-Tisza törpeharcsa állományát, a fogást elvihették az érdeklődők.

Forrás: Beküldött fotó
Az Alcsiszigeti Holt-Tiszán is megkezdődött a tavaszi törpeharcsa-gyérítés.
A szerdán felszedett öt sornyi varsából húsz mázsa tüskés kis uszonyos került elő, melyeket a lakosok körében szét is osztottak a 23-án kifogott 30 mázsa hallal együtt. A törpeharcsákat a szolnoki Szellő út végi halőri bázison kapták meg az érdeklődök az általuk vitt vödrökben. Sokan szeretik az ezekből készült ételeket, ezért fejenként maximum öt kilót lehetett vinni belőle ingyenesen.
Ez jó azoknak is, akik szívesen fogyasztják a törpeharcsát, de jó az egyesületünknek is, mivel megspóroljuk annak költségét, hogy a halakat el kellejen szállíttatnunk fehérjefeldolgozóba
– mutatott rá Süle Tamás, a Tisza Horgászegyesület elnöke.
Előzőleg március 18-án is szétosztották az aznapi varsafelszedésből származó, illetve korábbi napokban kifogott törpeharcsákat.
Süle Tamástól megtudtuk, a gyérítést pár hétig még folytatják. Egyelőre még elég hideg a víz ahhoz, hogy a halak bolyokba tömörüljenek, a mélyebb szakaszokon, a közúti hidak környékén jól lehet fogni őket. Ha csökken a fogás mennyisége, a törpeharcsa-állomány ritkítását felfüggesztik az őszi lehűlésig.