2023.03.10. 17:05
Negyven új, gázüzemű busz áll forgalomba, az egész Jászkunságban közlekednek majd
„Megérkeztünk!” – állt az szolnoki Kossuth téren sorakozó új autóbuszok tájékoztató tábláján. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón elhangzott: negyven csendes, korszerű, környezetkímélő busz áll forgalomba Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
A szolnoki Kossuth téren mutatták be az alternatív meghajtású, sűrített gázzal üzemelő járműveket
Fotó: Nagy Balázs
A Volánbusz Zrt. immár öt éve tartó jármű-fiatalítási programja keretében eddig összesen hatvan új autóbusz érkezett Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe. Pénteken bejelentették, hogy további 40, immár alternatív meghajtású – sűrített gázzal üzemelő – járművet állítanak forgalomba a Jászkunságban.
A péntek délután tartott sajtótájékoztatón dr. Kállai Mária országgyűlési képviselője elmondta: meggyőződése, hogy az új buszok emelik a térség közösségi közlekedésének színvonalát, fontos ez a megyeszékhely és a környező települések számára is. Úgy vélte, a kulturált közlekedési feltételek a megtartóerő növekedéséhez is hozzájárulnak.
A vármegyei állomány tizenhét százaléka újult meg, az átlagéletkor tizenkettőről alig több mint kilencre csökkent
– emelte ki a számadatokat.
Új buszok Szolnokon
Fotók: Nagy BalázsA Jászkunság közel 80 települése közül ötvenet érint a beruházás, a volánbuszjáratok behálózzák a környéket.
– A pontossághoz és megbízhatósághoz a műszaki állapot is hozzájárul. Az akadálymentesített korszerű járművek garantálják az utasok kényelmét, a térségben is vonzóbbá téve azok használatát. Az új autóbuszok nemcsak a városokban, hanem a községekben élőket is szolgálják, úgy a Nagykunságban, mint a Tisza-tó térségében – ezt már F. Kovács Sándor, országgyűlési képviselője hangsúlyozta.
A vármegyénkben száztizenhat helyközi autóbuszvonalán éves szinten mintegy négyszázharmincezer járat közlekedik.
– Nem először adhattunk át új buszokat az elmúlt években, ami bizonyítja, hogy eddig nem látott mértékben fejlődik szűkebb hazánkban a tömegközlekedés. Sokat dolgozunk azon, hogy a kor kihívásainak megfelelően takarékosan bánjunk az energiával, így kiváló üzenet az olcsóbban fenntartható, környezetet is kímélő gázüzemű járművek üzembe állítása – emelte ki a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón Fejér Andor, Szolnok alpolgármestere. Hozzáfűzte: helyi közlekedésben hamarosan tíz elektromos meghajtású járművet üzemelnek be – tovább csökkentve a károsanyag kibocsátást.
A sajtótájékoztató résztvevői egy próbakörre is elindulhattak az új autóbuszokkal.
A tömegközlekedés alkalmazkodjon az utasok igényeihez, és ne fordítva
Tavaly márciusban jelentették be a jelenlegi buszokra vonatkozó szerződések megkötését.
– A MÁV és a Volán egyesülésével a két cég azon dolgozik, hogy az utasoknak minél jobb szolgáltatást nyújtsunk – hangsúlyozta dr. Pafféri Zoltán, a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója.
Elmondta, a jó szolgáltatásokhoz szükséges a kiszámítható menetrend, az elérhető árak, valamint a korszerű járművek és állomások.
– Az elmúlt öt évben száz új autóbusz érkezett a vármegyébe, a jelenlegi negyven beszerzése 3,75 milliárd forintból valósulhatott meg – fogalmazott.
A MAN Lion’s City 12 típusú buszok sűrített földgázzal közlekednek, az ehhez szükséges infrastruktúrát a szolnoki Volán telepen építették ki.
Az elnök-vezérigazgató szólt arról is, hogy májustól új bérletkonstrukciókat dolgoztak ki, vármegyei és országos jegyeket is lehet majd vásárolni. Ezzel együtt az utasok menetrendi változásokra számíthatnak, a nagyvárosok térségében az autóbuszok és vonat járatokat összehangolják, hogy csökkentsék a várakozási időt.
– A fejlesztésekkel az a cél, hogy ne az utasok alkalmazkodjanak a közlekedéshez, hanem a közlekedés alkalmazkodjon az utasok igényeihez – emelte ki dr. Pafféri Zoltán.