Sajtótájékoztató

2023.03.30. 15:32

Pócs János: a városvezetés szemlélete Jászberény sírját ássa

Méltatlan és indokolatlan a támogatások csökkentése, mely ellehetetleníti, megalázza a szervezeteket és a sportolókat – fogalmazott Pócs János, a Jászság térségének országgyűlési képviselője azután, hogy a jászberényi képviselő-testület ülésén kiderült, marad a városi sporttámogatások drasztikus visszavágása.

I. A.

Pócs János arról is beszélt, hogy Jászberénynek vissza kell fizetnie 725 millió forint támogatást a kosárlabda szövetségnek

Fotó: Pesti József

– A szankciós válság kezelésében a kormány folyamatosan segíti az önkormányzatokat. A jászsági települések a rezsi- és bérkompenzációval együtt közel 1,3 milliárd forint kormányzati támogatásban részesültek – ismertette csütörtöki sajtótájékoztatóján Pócs János.

A Jászság térségének országgyűlési képviselő külön kitért Jászberény helyzetére, a város a két kiemelt támogatással összesen 244 millió forint támogatást kapott. Mint mondta, az önkormányzatnak soha nem látott adóbevétele van.

– Hamis és igaztalan, hogy a városvezetés a kormány intézkedéseire hivatkozva bünteti a civil szervezeteket, a kultúrát, a médiát és kiemelten a sportot. Méltatlan és indokolatlan a támogatások csökkentése, mely ellehetetleníti, megalázza a szervezeteket és a sportolókat – fogalmazott a politikus.

Szólt arról is, hogy Jászberénynek vissza kell fizetnie 725 millió forint tao-s támogatást a kosárlabda szövetségnek és kitért a Malom-projekttel kapcsolatos közel egymilliárdos károkozásra is. Véleménye szerint a városvezetés szemlélete „Jászberény sírját ássa”, aminek következtében a város süllyed.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában