Program

2023.03.20. 12:00

Szociopoly társasjáték: a túlélés volt a cél a jászberényi előadáson

Valós élethelyzeteket dolgoztak fel a darabban.

I. A.

Bass László szociológus vezette a játékot a jászberényi könyvtárban

Fotó: Pesti József

A mélyszegénységben élők mindennapi küzdelmeit, problémáit érezhették át a Szociopoly interaktív színházi társasjáték résztvevői március 17-én, pénteken a Jászberényi Városi Könyvtárban. 

A darabot a Mentőcsónak Egység és a Gyerekesély Egyesület előadásában mutatták be, a közönség aktív bevonásával. A Szociopoly-t társasjátékként 2010-ben alkotta meg Bass László szociológus és Fodor Kata szociális munkás. 2014-ben Fábián Gábor hozta létre az interaktív színházi produkciót, melynek már több mint háromszázötven előadása volt. A darab a mai magyarországi kistelepüléseken élő szegény családok életéről szól. A játékmester Bass László szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója az eseményen elmondta, hogy a terepmunkájuk során megismert valós élethelyzeteket dolgozták be a játékba. 

A Szociopoly egy Észak-magyarországi kis faluban játszódik, ahol nincsenek munkalehetőségek, a családok segélyekből, támogatásokból, alkalmi vagy feketemunkából próbálnak megélni.

A játékban négy csapat egy hónapon át kísért végig egy-egy négytagú családot és igyekeztek a szűkös forrásokból túlélni. 

A hónap napjait jelző táblán haladtak, miközben színészek rövid jelentekben mutatták be a falu nevezetesebb lakóit, például a polgármestert, a rendőrt, a védőnőt, a tanítónőt, a vállalkozót és az uzsorást. A játékban résztvevők megtapasztalhatták, hogy a pénztelenség milyen nehéz döntési helyzetbe sodorja a családokat. Kihívást jelent számukra a villanyszámla befizetése, a gyerekek iskoláztatása és a vásárlás, a váratlan kiadásokról már nem is beszélve. Ebben a kilátástalan élethelyzetben felmerül a kérdés, hogyan juthatnak pénzhez. Akarnak-e feketén dolgozni több pénzért vagy bejelentve kevesebb fizetésért, vagy végső esetben az uzsorástól kérnek kölcsön? Az érzékenyítő, drámai fordulatokkal teli  előadás során a játékosok átélhették a mélyszegénységben élők problémáit, feszültséggel teli mindennapjait.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában