Rendezvény

2023.03.03. 11:30

Tárlatvezetést is tartanak francia diáktársaiknak a szolnoki fiatalok

A Frankofónia ünnepének fő rendezvénye a „Versek és dalok határok nélkül” című középiskolások számára szervezett verseny lesz.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A Jászkun-Picard Egyesület idén márciusban is megrendezi a Frankofónia ünnepét. A rendezvénysorozat szombaton, a Frankofón filmfesztivállal veszi kezdetét a TISZApART Mozi. Testvériskolai találkozót tart a Lycée Schattenmann Bouxviller francia iskola és a Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum. A diákok március 6-án közösen vesznek részt Kerekegyházán egy puszta programon, 7-én pedig Budapestre utaznak, hogy megtekintsék a fővárost, illetve ellátogassanak a Parlamentbe. Március 8-án Szolnokon, a Közgében délelőtt tíz órától folytatódik a tapasztalatcsere, mely után a közgés diákok a múzeumban angol nyelven vezetnek tárlatot diáktársaiknak. Ebéd után szolnoki városnézés lesz a program.

A Frankofónia ünnepének fő rendezvénye a „Versek és dalok határok nélkül” középiskolások számára szervezett verseny lesz március 25-én szombaton, melyen várhatóan részt vesz Claire Legras nagykövetasszony is. Kísérő programokként a picard népijátékok bemutatóján és az Escoffier gasztronómiai kóstolóján kapcsolódhatnak ki a vendégdiákok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában