Támogatás

2023.03.27. 17:00

Több mint hatszázezer forint gyűlt össze Galó Tomi javára Szolnokon

Sikeres volt a II. Charity Nelly jótékonysági ruhavásár. A vevők ezúttal is bőkezűen adakoztak.

Rimóczi Ágnes

Sikerrel zárult a második jótékonysági ruhavásár is

Forrás: Beküldött fotó

– Köszönet és hála! Ez jár a fejemben, ezt érzem most. Mindenkinek nagyon köszönöm! Azoknak, akik ruhát hoztak, azoknak, akik ruhát vásároltak és azoknak a női vállalkozó társaimnak, akik sokat dolgoztak azért, hogy az esemény újra megvalósult és sikeres lett – fejezte ki háláját és számolt be boldogan a II. Charity Nelly jótékonysági ruhavásárról dr. Pazsa Kornélia főszervező.

A lakásbutik-tulajdonos, stílusszakértő ötlete nyomán tavaly decemberben rendezték meg az első ruhavásárt. A bevételt a szervezők a szolnoki kötődésű, SMA-betegségben szenvedő Galó Tomika gyógykezelésére ajánlották fel. A szervezők már akkor megígérték, lesz folytatás. Ígéretüket betartották, a hétvégén újra ruhavásárra várták a szolnoki hölgyeket.

– Rengeteg ruhát hoztak be a felhívásunkra, melyekből ezúttal az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ földszintjén válogathattak az érdeklődők. Nagyon sokan eljöttek, jó hangulatban telt a nap, sok-sok ruha gazdára talált, az adománygyűjtő dobozunkba pedig gyűlt a pénz. Nagy öröm volt számunkra, hogy meglátogatott minket Galó Tomi és anyukája, Anikó, így lett igazán személyes ez a program – számolt be örömmel Kornélia.

Az öröm és hála hangjai Hornischer Anikó szavaiban is felcsendültek. 

– Fantasztikus volt, amit Nelly és csapata összehozott, biztos vagyok benne, hihetetlen munka állt mögötte. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jó volt a szervezés, rengetegen voltak. Az állványok csak úgy roskadoztak a szebbnél szebb ruhák alatt, a hölgyek gondos keze után, hihetetlen volt látni mennyi felajánlás érkezett. Mindenki nagyon kedves volt, Tomika is nagyon jól érezte magát – mondta el érdeklődésünkre az esemény után Galó Tomi édesanyja.

A második jótékonysági ruhavásár is sikerrel zárult. Az eseményen mintegy hatszázhuszonnégyezer forint gyűlt össze a kisfiú javára. Amelyik ruha nem talál gazdára, azt a szervezők ezúttal is a szolnoki anyaotthonhoz juttatták el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában