2023.03.20. 09:00
Tűz a szolnoki kórházban, nyestkutyát lőttek a Jászságban – mutatjuk az elmúlt hét legjeit
Eddig ismeretlen ragadozót lőttek a Jászságban, embereket kellett kimenekíteni a szolnoki kórházból – többek között ezek is szerepeltek az elmúlt hét legolvasottabb hírei között.
A lángok megfékezéséhez több egység munkájára volt szükség
Fotó: Mészáros Géza
1. Eddig ismeretlen ragadozót lőttek a Jászságban
Az Alattyáni Úttörő Vadásztársaság február utolsó szombatján tartotta meg az utolsó társas apróvad vadászatukat, mely során olyan ragadozót lőttek, amit a Jászkunságban még soha korábban. A nyestkutya felbukkanása ebben a régióban szokatlan. Magyarországon 1961-ben ejtették el az első példányt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azóta is szórványosan előfordul, egész évben vadászható faj.

2. Embereket kellett kimenekíteni a szolnoki kórházból
Csütörtök este fél kilenckor csaptak fel lángok a Hetényi Géza Kórház hétemeletes épületének negyedik emeletén, ahol egy 10 négyzetméteres kórterem teljes terjedelmében égett. A kiérkező hivatásos tűzoltók ötös, kiemelt riasztási fokozatban kezdték meg a munkálatokat a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányításával. A tűzeset során keletkezett füst az 5. és 6. emeletre is átterjedt, ezért 135 embert kellett kimenekíteni, és a kórház más épületszárnyaiban elhelyezni.
3. Az áldozat nem is sejtette, mi vár rá, amikor Apátinál kifogyott a benzin a kocsiból
Egy jászkiséri sofőr autózott ismerősével március 10-én 11 óra körül Jászberényben. A 21 éves férfi meglátott egy álldogáló fiatalt a vasútállomás előtt, akinek felajánlotta, hogy hazaviszik Jászladányba. Útközben, Jászapátinál kifogyott az üzemanyag az autóból, ezért mindhárman kiszálltak a járműből. Ekkor az autó utasa erélyes hangnemben, veréssel fenyegetőzve a telefonja átadására szólította fel a jászladányi fiatalt.

4. Volt, aki az ablakból nézte végig a szolnoki kórháztüzet
Akadt, aki a lakásából nézte a tűzoltók kivonulását és az oltást, ám volt, aki észre sem vette a szolnoki Hetényi Géza kórházban keletkezett tüzet és a munkálatokat. Az kapcsán több arra lakót is megkérdezett hírportálunk.

5. Lelőni, vagy megóvni? Új ragadozó faj jelent meg a Jászkunságban
A nyestkutya invazív faj, komoly károkat okozhat az őshonos állatvilágban. Mások azonban azt mondják, ne lőjünk mindenre, ami mozog, hagyjuk élni az állatot. Hírportálunk Kasuba Andrást, az Országos Magyar Vadászkamara Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei területi szervezetének titkárát, illetve Urbán Sándort, a Jászkun Természetvédelmi Szervezet elnökét is megkérdezte a témával kapcsolatban.