Közlekedésfejlesztés

2023.03.31. 13:00

Van, ahol még céges rollert is biztosítanak: díjazták a „Bringabarát Munkahelyeket” – galériával

Öt olyan munkahelyet díjaztak, melyek munkatársaikat is arra sarkallják, hogy biciklin közlekedjenek. Van, ahol még céges rollert is biztosítanak a munkába járáshoz...

K. J.

Szalay Ferenc polgármester (balról a harmadik) adta át az elismerést a díjazott cégek képviselőinek

Fotó: Mészáros János

A Fenntartható közlekedésfejlesztés Szolnokon című pályázat keretében tartottak projektzáró rendezvényt péntek délelőtt a TiszapART Moziban. Az eseményen a Bringulj velünk, Szolnok! – Bringabarát Munkahely díjátadására is sor került.

– Városunkban az elmúlt években több tízmilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, néhány projekt pedig még folyamatban van. Mindezek mellett folyamatosan dolgozunk a következő hétéves fejlesztési időszak előkészítésén is – emelte ki Szalay Ferenc polgármester. – A megújult épületekkel, a megépült utakkal és az új parkokkal nap mint nap találkozhatunk. Szolnokon több mint ötven kilométernyi kerékpárút épült, így most már a Pletykafalut leszámítva a város minden szegletét elérhetjük két keréken.

 

Mint elhangzott, a Fenntartható közlekedésfejlesztés Szolnokon elnevezésű pályázat keretében megtörtént a Bacsó Nándor utcai buszforduló, a kapcsolódó járdaszakaszok és a Balogh Béla utcai parkoló felújítása. Mindezek mellett egy új szakasszal bővül a városi kerékpárút hálózat, hiszen kerékpárút létesült az Indóház út és a Hetényi Géza kórház között. A projektben megvalósuló közlekedési létesítmények fejlesztésével lényegesen javul a Tallinn városrészben élők közösségi közlekedéshez történő hozzáférésének feltételrendszere.

A kerékpárútfejlesztési projekt megvalósításának elsődleges célja a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása, a biciklis balesetek számának csökkentése, a kerékpáros közlekedés biztonságának növelése.

Példamutató hozzáállásukat méltatták

Az eseményen öt bringabarát munkahelyet méltattak, melyeket emlékplakettel is jutalmaztak.

Elismerésben részesült a szolnoki McHale Hungária Kft., ahol kerékpárvásárlási és szervizelési kedvezményt biztosítanak a dolgozók részére. Ezek mellett a tószegi Accell Hungary Kft.-t is kitüntették, ahol havonta bringás ajándékokkal jutalmazzák azokat, akik tizenöt napon keresztül kerékpárral érkeznek a munkába. Díjazták a RepTár Szolnok Nonprofit Kft.-t is, ahol még céges rollert is biztosítanak a munkába járáshoz.

A szintén szolnoki Bognár és Társa Kft., valamint a Jelmez-art Kft. is megkapta a Bringabarát Munkahely címet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában