2023.04.14. 17:58
Három forduló után Szolnokon hirdették ki a legsikeresebb diákok névsorát
Országszerte közel nyolcezer diák indult az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, a harmadik, szóbeli fordulóra viszont mindössze alig ezren utazhattak. Az eredményhirdetést pénteken tartották a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum tornacsarnokában.

Több mint százan voltak hivatalosak az ÁSZÉV szolnoki eredményhirdetésére
Fotó: Molnár Ádám
Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének döntőjén az elmúlt héten közel ezer diák adott számot tudásáról. A harmadik fordulót, azaz a szóbelit immár több mint tíz esztendeje, felkérés alapján, a Szolnoki Szakképzési Centrum rendezi meg, idén sem volt ez másképp.
– Az ÁSZÉV-et a Kulturális és Innovációs Minisztérium hirdette meg ebben a tanévben is, a Szolnoki Szakképzési Centrum nyolc intézményének harminckilenc diákja jutott a döntőbe, tizenöt különböző vizsgatárgyban neveztek – tájékoztatta hírportálunkat Pogány Attila, a SzSzC kommunikációs referense.

Fotós: Molnár Ádám
A három fordulós verseny eredményhirdetését pénteken tartották a Jendrassik György gépipari technikum tornacsarnokában. A rendezvényre az ország számos pontjáról több mint száz diák érkezett. A legjobbak oklevelet és tárgyjutalmakat is átvehettek. Nem mellesleg az első tíz helyezett száz, a második tíz ötven, a harmadik tíz pedig huszonöt többletpontot kap a továbbtanuláshoz.