Munkálatok

2023.04.08. 18:30

Tíz közfoglalkoztatott dolgozik az örményesi parkok, utcák szépítésén

A községben készülnek a virágosításra is, a tervek szerint a központi parkba, és a polgármesteri hivatal környékére ültetnek majd ki egynyári virágokat.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Nagy kiterjedésű közterületet kell rendben tartani Örményesen, az önkormányzat már el is kezdte a munkálatokat, nagyrészt a közmunkaprogramon belül.

– Településünkön kimagaslóan nagy a zöldterületek nagysága, eddig a temető környékén, a közparkban, és a belvízelvezető csatornák mentén tisztítottunk meg területeket, a munka folyamatos – tájékoztatott Török Tamás, a település polgármestere. 

Mint elmondta, a területek karbantartását jelenleg tíz közfoglalkoztatott végzi, melyhez egy fűnyírós traktor, egy kistraktor, kézi fűnyírók és fűkaszák is rendelkezésre állnak, melyek karbantartását a télen végezték el. A településvezető hozzátette, készülnek a virágosításra is, a tervek szerint a központi parkba, és a polgármesteri hivatal környékére ültetnek majd ki egynyári virágokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában