45 éve táncol a város

2023.05.21. 11:25

Örömünnep Jászapátin: generációk ropták egy színpadon – videóval, galériával!

Az örömünnep összehozta a régi és a jelenleg aktív táncosokat.

Illés Anita

Vidám hangulatban ünnepelték a néptáncoktatás 45. évfordulóját Jászapátin

Fotó: Pesti József

Negyvenöt évvel ezelőtt, 1978 őszén a Jászapáti Szövetkezeti Néptáncegyüttes megalakulásával elindult a szervezett néptáncoktatás a városban. 

A jubileumi év első nagy programját szombaton rendezte meg a Jásztánc Alapítvány. Ahogy arról már beszámoltunk, a családi nap viseletes szentmisével kezdődött, melyet Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes celebrált a római katolikus templomban. 

Kora délutántól kézműves, énekes, zenés foglalkozások, népi játszótér, mesemondás, énektanítás és táncház várta a kicsiket és a nagyokat a Pájer Antal Művelődési Ház mögötti téren. A jubileumi rendezvény összehozta a régi és a jelenleg aktív táncosokat. Felidézték a múltat, megemlékeztek az elhunyt táncosokról. A hagyományok, a néptánc szeretete nemzedékről nemzedékre öröklődik a város táncos családjaiban. A tánc örömünnepén mutatták be az „Ide lábom ne tova” – Táncok családról családra című műsort, melyben a legkisebbektől a legnagyobbakig minden táncos fellépett. 

A rendezvényt Pócs János országgyűlési képviselője nyitotta meg. Vidám hangulatban generációk közvetítették a tánc csodáját, az összetartozás érzését. Pörögtek a szoknyák, dobbantak a csizmák, szólt a népi muzsika a moldvai, a jászsági táncok vagy éppen a csárdás közben. Közreműködött az Aprók Gyermektánccsoport, a Hagyományőrző Néptánccsoport, a Százszorszép Néptánccsoport, a Pántlika Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Mákvirág Gyermeknéptánc-csoport és a Hétszínvirág Baráti Kör. A műsorban vendégfellépők, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett petrozsényi Jézus Szíve Gyermekotthon ifjúsági tánccsoportja is bemutatkozott. Batyusbállal és táncházzal ért véget a családi nap.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában