A krémes és az isler is az abonyiak nagy kedvence a különleges cukrászdában

– Budatétényben végeztem az elméleti és a gyakorlati oktatás nagyobbik részét. Akkoriban ott volt az országos szövetkezeti központnak egy iskolája, ahol középiskolások tanultak, és mi szakmunkások, cukrászok, szakácsok és felszolgálók. Valamennyi képzés három évig tartott – idézte fel a hat évtizeddel ezelőtti élményeit Kazinczy Andorné.

Mártika néni, mint mondta, 1960-ban végezte el tanulmányait, majd hazatérve az abonyi szövetkezetnél helyezkedett el. Munkahelyén pedig végigjárta a ranglétrát, hiszen a tanulótól a főnökig valamennyi munkakörben helyt kellett állnia. 

– Amikor már elhelyezkedtem, nem nekem kellett odamennem az idősebbekhez, hogy valamit eltanuljak tőlük, hanem a főnökeim okítottak ki. Persze, volt, aki nem segített, inkább arra ösztökélt, hogy ha valamit elrontottam, akkor magam jöjjek rá a hibára. Visszagondolva, ez így volt jó, hiszen ezáltal a saját káromon tanultam – mosolyodott el emlékeit taglalva az abonyi hölgy.

– Egy nap felhívtak az irodából, hogy szeretnék-e a műhely vezetője lenni. Nagyon meglepődtem, és azt feleltem, hogy ezt a kérdést először meg kell beszélnem a férjemmel. Hazamenve aztán kikértem a párom véleményét, aki azt javasolta: vágjak bele. Ha végül mégsem tetszene az állás, bármikor változtathatok – mondta. Ám végül minden nagyon jól alakult, jöttek a tanulók, és hatan lettünk állandó munkatársak, akik a szövetkezet megszűnéséig kitartottak... – részletezte Kazinczy Andorné, akitől azt is megtudhattuk, hogy cukrászdájukat a rendszerváltás idején, 1990-ben nyitották meg. Annak idején két cukrász és egy tanuló kezdte meg itt a munkát.

– folytatta.

Ottjártunkkor arról is beszámolt a szakember, hogy a slágersütemények ma is a krémesek, a rétesek, a habrolók és az islerek, ezeket szinte mindenki szívesen fogyasztja a környéken. Habár az ízlés alig változott, az árak ellenben igencsak megemelkedtek. Régen egy isler 7 forint 20 fillért kóstált, most 265 forintot kell fizetni a hírneves finomságért. Ami pedig a környékbeliekkel való kapcsolatot illeti, gyakran előfordul, hogy egyesek munkába menet a reggeli órákban beüzennek az ajtón, hogy mire a délutáni vonattal hazatérnek, addigra tegyen félre néhány édességet számukra a személyzet.

Mártika néni ezután arról ejtett szót, hogy a cukrászmesterség továbbéléséhez rendkívül fontos, hogy jól képzett és hozzáértő fiatalok vegyék át a stafétabotot.

– Bízom benne, hogy ma, amikor az ipari munka felé jobban irányítják a fiatalokat, mindez eléri a célját. Sokszor azt látom, hogy a gyakorlati oktatás háttérbe szorul, és nagyobb teret kap az elméleti rész. Sajnos sokan úgy gondolják, hogy a cukrászszakma egy igen könnyű hivatás. Én viszont úgy vélem, hogy csodálatos mesterség, melyet azonban nem könnyű jól csinálni – konstatálta búcsúzóul az abonyi szakember.