Szezonnyitó

2023.05.31. 06:55

Idén a tavalyinál drágábban fürdőzhetünk a jászkunsági strandokon

Az elmúlt napokban nyitott a vármegye strandjainak nagy része, a hagyományos május elsejei indulás helyett idén inkább pünkösd környékére tolódtak ki az időpontok. Eltérő mértékben bár, de minden megkérdezett fürdő kénytelen volt árat emelni a megnövekedett energiaköltség és az infláció miatt.

Munkatársainktól

A szolnoki MÁV strandnak ugyan már vannak látogatói, de a hivatalos strandszezon június közepén kezdődik majd el

Fotó: Mészáros János

Törökszentmiklóson hétvégén, a Töröki Szárnyas Fesztivál időpontján nyitott ki a városi strand külső része, a két gyógyvizes termálmedence mellett pancsoló, élmény-, illetve úszómedence is a vendégek rendelkezésére áll, de rövidített nyitvatartással a szaunát is használhatják a látogatók. 

– A környékbeli fürdőkhöz képest eddig mérsékelt belépőjegyeink árait, a növekvő költségek miatt átlag ötven százalékkal meg kellett emelnünk. Sajnos még ez sem sem fedezi a költségek növekedését – tájékoztatott Róth Ervin, a strandot üzemeltető Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője. Mint elmondta, a nyitás előtt mintegy 30 millió forint értékben végeztek felújítási munkálatokat a strandon, melynek során teljesen megújult a strand és kemping közötti külső mosdó, zuhanyzó épülete, továbbá annak berendezési tárgyai. 

Állapota az elmúlt években annyira leromlott, hogy üzemeltetési kockázatot jelentett. A beruházást a tulajdonos, képviselő-testület döntése alapján az üzemeltető hajtotta végre 

– tette hozzá az ügyvezető. 

A Jászság fürdői közül idén a Jászszentandrás Termálfürdő és Kemping nyitotta meg elsőként a kapuit, ahol már húsvétkor megkezdődött a strandszezon. 

– Az előszezonban a termálmedence és a kemping állt a vendégek rendelkezésére, a napokban pedig már az úszó- és a gyermekmedencét, valamint a csúszdaparkot is birtokba vehették a fürdőzők – mondta el érdeklődésünkre Kolláth Bálint. 

A település polgármestere hozzátette, nyitás előtt elvégezték a szokásos karbantartási, területrendezési munkálatokat. Ebben az évben is igyekeznek fejleszteni, szépíteni a létesítményt, ahol két új büfé kezdte meg működését, valamint két új faházzal a szálláshelyek bővítése is hamarosan megvalósul. Itt a belépőjegyek ára tíz százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Mezőtúron is emeltek árat, de még így is a környék talán legolcsóbb strandjaként tartható számon a város strandfürdője. A létesítmény – ahol az előző héten karbantartási munkálatokat végeztek a városi intézményellátó társaság munkatársai –, az időjárástól függően a napokban nyitja meg kapuit. 

Tudjuk, hogy a strandfürdőnk szolgáltatásai kissé visszafogottabbak, mint más nagyobb intézményben, mégis azt mondjuk, hogy érdemes hozzánk ellátogatni, mert kedvezményes a belépők ára 

– mondta el Szűcs Dániel. 

A polgármester kiemelte, a látogatók kényelme érdekében ráadásul megvalósítanak egy fontos fejlesztést. 

A szolnoki Véső úti strandfürdő már a téli időszakban is nyitva állt
Fotó: Mészáros János

–  Egy önerős beruházásnak köszönhetően megoldódik a kis strandmedence fűtése, így hűvösebb időben és a reggeli órákban is megfelelő hőmérsékletű víz várja majd a strandolókat és az úszni tanuló gyerekeket – hangsúlyozta a városvezető. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a jövőben pedig több nagy volumenű fejlesztés valósul meg a fürdőben, ezek várhatóan jövőre kezdődhetnek el.

A vármegyeszékhelyen a Véső úti strandfürdő úszó- és termálmedencéje már a téli időszakban is nyitva állt a nagyközönség előtt. A „hivatalos” nyári fürdőszezon azonban június 12-től kezdődik az egykori MÁV sporttelep területén.

Mint azt Ábel István, a Szolnoki Véső úti Sportcentrum igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a június 11-i vállalati családi napot követően, június 12-én úgy nyitja meg kapuit a létesítmény, hogy immáron minden, vagyis a termál-, ülőhelyes-, gyermek-, úszó- és pipamedencéje feltöltve fogadja a fürdővendégeket.

A strand egyelőre reggel 6-tól késő délután 18 óráig tart nyitva, azonban, amint beköszönt az iskolai vakáció, a fürdő reggel 6-tól este 20 óráig látogatható.

A létesítmény igazgatója arról is beszámolt, hogy a tavalyi árakhoz képest a belépők és egyéb szolgáltatások az infláció növekedésének mértékéhez képest jóval szerényebben, mintegy tíz-tizenöt százalékkal emelkedtek.

Idén tizenöt százalékkal növekedtek a Tiszafüredi Szabadvízi Strand belépői is, amely június 10-én, egészségnappal nyitja meg kapuit. A strand nemrégiben jelentős felújításon esett át, ugyanis egy összesen 500 négyzetméter alapterületű stégrendszert alakítottak ki, ahová egy vízilabdapálya, egy napozó- és egy játszósziget is került. Lendvai Imre, a szabadstrand üzemeltetője arról számolt be lapunknak, hogy a szokásokhoz híven idén is díjmentes lesz a belépés a nyitónapon. A jó hír ellenére azonban arra is fel kell készülniük a csobbanásra vágyóknak, hogy ebben az évben  a tavaliynál drágábban juthatnak hozzá a belépőjegyekhez.  

– Az infláció hatására a szabadstrand jegyárai mintegy 15 százalékkal növekedtek, de minden hat év alatti kisgyermek részére ingyenes a belépés. A felnőtteknek idén 1200 forint, a diákoknak és a nyugdíjasoknak pedig 900 forintba kerül egy belépőjegy – zárta szavait az üzemeltető.

A vármegyén kívül, mégis közel – kinyitott az abonyi fürdő is

– Múlt pénteken ismét megnyitotta kapuit az abonyi strandfürdő. A helyszín augusztus végéig várja a vendégeket – tájékoztatta lapunkat a polgármesteri hivatal sajtóreferense. Lőrinczy Veronika közölte, az elmúlt időszakban a fürdőhely gépészetét fejlesztették, a területen új szivattyút helyeztek üzembe. A napijegyekkel kapcsolatban elmondta, az idei szezonban kénytelenek voltak némileg emelni az árakon, a gyermekbelépőért, melyre a három és hat év közöttiek jogosultak év 1100 forintot, a diák- és nyugdíjas belépőért 1550 forintot, a felnőttbelépőért pedig 2350 forintot kell fizetni.

– Az elmúlt évekhez hasonlóan változatlanul megmarad, hogy a város ezúttal is támogatja majd az első osztályba lépő gyermekek úszásoktatását – tette hozzá a referens.


 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában