Esemény

2023.05.03. 17:37

Konferenciát tartottak a tudományos terület iránt érdeklődő diákoknak Szolnokon

Az esélyegyenlőséget szolgáló programot a diákok előadások és workshopok keretében, díjmentesen vehették igénybe heti kétszer négy órában.

Köllő Judit

A tanulók a program során különböző kutatási módszerekkel, illetve azok sajátosságaival is megismerkedhettek

Fotó: Pogány Attila

A Szolnoki Szakképzési Centrum, valamint a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) Tudományos Diákköri Konferenciát szervezett olyan végzős, jellemzően 12-13. évfolyamos tanulók számára, akik egyetemi továbbtanulást terveznek és már most is érdeklődnek valamely tudományos terület iránt. Az esélyegyenlőséget szolgáló programot a diákok előadások és workshopok keretében, díjmentesen vehették igénybe heti kétszer négy órában. A Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikumban szervezett foglalkozások előadói nagy gyakorlattal rendelkező egyetemi oktatók voltak. 

A prezentálók fontosnak tartják, hogy már a középiskolában tájékoztassák a leendő hallgatókat erről a lehetőségről, gyakorlati tanácsot adjanak a kutatómunkához, illetve egy tudományos dolgozat elkészítéséhez.

Az első alkalommal április 19-én Balázsné dr. Lendvai Marietta főiskolai docens, a GTTSZ Ifjúsági Tagozat vezetőségi tagja, míg a második alkalommal, május 2-án dr. Nyikes Zoltán főiskolai docens, a GTTSZ Felsőoktatási Tagozat társelnöke vezette be a fiatalokat többek között a tudományos kutatásba, a kutatási kérdések megfogalmazásának és témafelvetéseinek rejtelmeibe, valamint a szakirodalom kutatásba. A tanulók továbbá megismerkedhettek a különböző kutatási módszerekkel, illetve azok sajátosságaival, a tudományos írások felépítésének, vagy éppen azoknak a tartalmi és formai követelményeivel. A képzés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában