Összefoglaló

2023.05.18. 20:00

Tévesen idézett elő bombariadót egy újszászi nő, vádat emeltek ellene – a nap legfontosabb hírei egy helyen

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

Szoljon.hu

Forrás: Szoljon.hu

Alázatos, szerény, tehetséges – ez volt jellemző kapusként Bánhegyi Zsoltra. A Szolnoki MÁV FC egykori tehetségének azért kellett felhagynia imádott sportágával, mert szervezetét veszedelmes kór támadta meg, amellyel szemben a kemoterápia sem segített. Családjával együtt most új gyógymódtól reméli a felépülést.

Az utóbbi napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására a Zagyva-Tarna vízrendszerben árhullámok indultak el mind a Zagyván, mind pedig a Tarna felső szakaszán. A várható vízszintemelkedés miatt a KÖTIVIZIG I. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a folyó Újszász-Szászberek és Jászberény közötti szakaszára. 

A tartós esőzések hatására csütörtök reggel óta több belvízvédelmi szakaszon is elrendelték a védelmi fokozatot. A Kötivízig I. fokon védekezik a jászkiséri belvízvédelmi szakasz mellett a karcagi és a mezőtúri szakaszokon. II. fokú a védekezés a kisújszállási belvízvédelmi szakaszon.

Mintegy 70 elektromos, bérelhető Lime rollert tulajdonított el egy banda Szolnokon az elmúlt hónapokban. Ez elkövetőket letartóztatták. Az üzemeltető számára a lopássorozat jelentős anyagi kárt is jelent. Mindezzel együtt az eltulajdonított rollereket a cég pótolta a várossal való együttműködés szerint.

Egy jászladányi férfi tartozásra hivatkozva bántalmazott egy számára ismeretlen férfit május 17-én, szerdán az újszászi vasútállomáson. Az egyenruhások a bejelentéstől számított öt órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A férfi vallott cselekményéről, bár a kihallgatásakor a bántalmazást tagadta.

Egy 42 éves újszászi nő tavaly ősszel Szolnokon, a Jubileum téren lévő nyilvános telefonfülkéből felhívta a 112-es segélyhívószámot, és azt mondta a rendőrség ügyeletesének, hogy Szolnokon, egy általa pontosan megnevezett bankfiókban, egy fekete zsákban bombát helyeztek el. A főkapitányság kilenc rendőre vonult ki a helyszínre, a megnevezett bankfiókot kiürítették, átvizsgálták, azonban a helyszínen robbanószert, robbanóeszközt nem találtak. A nővel szemben nemrég vádat emeltek.

Szerda este Szolnok-Szandaszőlősön, egy Kertész utcai családi ház pincéjében található kazánházban indult be a szén-monoxid-érzékelő, riasztva az lakókat. A helyiségben egy gázkazán üzemelt. A kiérkező tűzoltók kimutatták a mérgező gáz koncentrációját, ezért értesítették a gázszolgáltatót. A lakók az ingatlanban maradhattak.

Sikeresen indítványozta a Győri Fellebbviteli Főügyészség az apa büntetésének súlyosítását abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át szexuálisan zaklatott egy kiskorú lányt. A jogerős ítélet szerint az édesapa 2017 nyara és 2018 nyara között legalább hat alkalommal, a kislány bátyja pedig 2019 tavaszáig három alkalommal végzett erőszakos szexuális cselekményt a 13 éves kislánnyal. 

Borzasztó tragédia történt kedden Mezőladányban. Két férfi az emésztőaknát tisztította ki egy háznál, amikor megtörtént a szerencsétlenség. Egyikük lemászott az aknába, de szédülni kezdett és hamar el is ájult, életét már nem tudták megmenteni. Utána mászott társa is, hogy segítsen neki, ő is elájult, jelenleg kómában van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában