A mentőknek gyűjtenek

2023.05.28. 17:30

Több százan futnak majd a tószegi kerékpárgyár jótékonysági futásán

Jótékonysági futóversenyt rendez az Accell Hunland kerékpárgyár. A mozogni- és segíteni szándékozók a tószegi gyár körül róják majd a kilométereket.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Június 10-én rendezik meg az I. Accell Hunland Jótékonysági Futóversenyt Tószegen. A nevezéseket május 20-ig várták és több mint háromszázan gondolták úgy, hogy elindulnak a versenyen. A futók három korcsoportban (10-14 év, 14-18 év, 18 év felett) négy különböző távon (1,6 km, 3 km, 5 km, 10 km) mérik majd össze felkészültségüket. A nevezési díjat a helyszínen kell majd befizetni, a befolyt összeget a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Mentőalapítvány számára ajánlják fel a szervezők. A támogatás segítségével a mentéstechnikai eszközök modernizálását szeretné megvalósítani az alapítvány.

Az esemény június 10-én, szombaton reggel fél nyolckor a regisztrációval kezdődik. A közös bemelegítést követően az első futam délelőtt kilenckor indul. Az eredményhirdetés és a kupák átadása a futamok lezárása után történik majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában