Szoljon podcast

2023.06.05. 13:55

Az összetartozás fontosságát hangsúlyozták a szolnoki Tiszai hajósok terén

A trianoni békediktátumra emlékezett a vármegyeszékhely hétfőn délelőtt a Tiszai hajósok terén. Az összetartozás napi rendezvényen a vezérszónokok hazánk történelmének egyik legfájóbb eseményéről, Magyarország területének átrajzolásáról és annak máig megoldatlan problémáiról ejtettek szót.

Hartai Gergely

A nemzeti összetartozás napját ünnepelték

Fotó: Mészáros János

– 1920. június negyedike nem csak arra ad lehetőséget, hogy visszatekintsünk történelmünk egyik legfájdalmasabb pillanatára, hanem arra is, hogy felidézzük az összefogás, a kitartás és az egység erejét – kezdte ünnepi beszédét Szolnok diákpolgármestere. Albert László felidézte, e napon hazánk területének több mint kétharmadát veszítette el, és milliók váltak kisebbséggé saját hazájukban. 

– Ma azok előtt is fejet hajtunk, akik az eltelt évtizedekben határainkon túl is megőrizték anyanyelvünket, hagyományainkat és kultúránkat, ezzel erősítve a magyar identitást. Egy erős és virágzó nemzet előrehaladásához ránk, fiatalokra is sok feladat vár – részletezte Albert László.

A pódiumon ezután Gáspár István római katolikus plébános osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, és beszédében egy anekdotát is elmondott.

– Tormay Cécile írónő a trianoni békediktátumot követően egy angol diplomatával teázott Budapesten. A politikus azt ecsetelte neki, hogy – a nemzetiségi jogok mentén – teljesen igazságos szerződés született. Tormay ezután néhány csepp teát öntött a tenyerébe, majd azt mondta, próbálja meg négyfelé osztani. A diplomata erre azt felelte, hogy ez lehetetlen, hiszen újra összefolyik az egész. Az eset azt példázza, hogy a magyarság mindig is összetartozik, bármilyen határokat húznak is közénk – hívta fel a figyelmet a plébános.

– Közép-Európában a történelem nagyon ritkán mutatta a békés arcát. Az első világháború lezárása a nyugati hatalmak akaratát tükrözte, a világégés békétlenséget, konfliktusokat hagyott maga után – vette át a szót a színpadon a vármegyeszékhely polgármestere. Szalay Ferenc hangsúlyozta: a diktátummal egy egész nemzet gazdaságát és kultúráját tépték darabokra.

Több mint egy évszázada keressük a válaszokat a kérdéseinkre. Miért kellett hamis adatok alapján meghúzni az új határokat, és miért épp a magyarokat kiáltották ki bűnbaknak. Amikor a trianoni kastélyban aláírták a szerződést, azzal családokat is elválasztottak egymástól 

– folytatta.

Szalay Ferenc rámutatott, a szétszabdalt határok okozta problémák ma is éreztetik hatásukat, Trianon sebei jelenleg is politikai vitákat szülnek a Kárpát-medencében. – Helyes úton akkor járunk, ha nem azt keressük, ami szétválaszt bennünket, hanem azt, ami összeköt – zárta szavait a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában