Nemzeti Összetartozás Napja

2023.06.02. 17:12

Élőláncot alkotva formálták meg a történelmi Nagy-Magyarország határait

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, pénteken délelőtt ötszáz iskolás gyermek és pedagógus részvételével formálták meg a történelmi Nagy-Magyarország határvonalait és benne a Trianon után megmaradt anyaország térképét Tiszafüred főterén. A rendezvény a költő, Petőfi Sándor sorait idézte, miszerint: „Legyünk szemei mindnyájan egy láncnak...".

Köllő Judit

Az alkotás

Fotó: Menyhárt Márk

Az eseményről Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere tájékoztatta hírportálunkat.  

– A rendezvény a Kovács Pál Művelődési Központ munkatársainak a szervezésében valósult meg. A lánc megalkotásának a gondolata onnan eredt, hogy szerettük volna a már-már hagyományossá vált megemlékezést egy kissé emlékezetesebbé és élvezetesebbé tenni a fiatalok számára. Szívügyünk a történelmi értékek megőrzése, ezért találtuk jó ötletnek ennek a flashmobnak a megvalósítását – emelte ki a településvezető. 

– Az alakzatot a város főterén, közel 1000 négyzetméteren formáltuk meg, ahol egymásba karolva hallgatuk az Ismerős Arcok Nélküled című dalát. Bízunk abban, hogy ezzel a figyelemfelhívó megmozdulásunkkal sikerült felkelteni a diákok érdeklődését a magyar történelem és a nemzeti összetartozás fontossága iránt – mondta Ujvári Imre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában