Tombor Józsefné Nagy Jusztina

2023.07.31. 16:00

Szépkorút köszöntöttek Törökszentmiklóson

Emléklappal, ajándékcsomaggal és virágcsokorral köszöntötte a napokban Törökszentmiklós önkormányzata az idén 90 esztendős Tombor Józsefné Nagy Jusztinát, aki aktív éveiben bölcsődevezetőként is dolgozott.

Szépkorút köszöntöttek Törökszentmiklóson

Markót Imre polgármester a napokban köszöntötte a 90 éves Jusztina nénit

Forrás: Beküldött fotó

Fotó: Picasa

A napokban köszöntötte a város önkormányzata kilencvenedik születésnapja alkalmából Tombor Józsefné Nagy Jusztinát, aki 1933. július 24-én született Törökszentmiklóson. Óballán az Öreg soron, a mai Fő utcán lakott szüleivel, akik földművesek voltak. Négyen voltak testvérek, két bátyja és egy nővére után ő volt a legkisebb.

Mint mesélte, nagyon szép gyermekkora volt a Tisza mellett. Óballáról költeményt is írt, amit el is mondott a falunapon. Nagyon szereti a verseket, többet írt, és ezeket a mai napig hibátlanul el tudja szavalni. 
Általános iskolába, 4. osztályig Törökszentmiklóson a református iskolába járt, utána Óballán végezte el a nyolc általánost. Évekig segített a földeken, otthon az állatok körül, de úgy érezte, hogy valami mást szeretne csinálni. Budapestre ment, ahol az újpesti Csecsemő Otthon Gondozónői Iskolában végzett 1954-ben. A Lámpagyár bölcsődéjében kezdte munkáját. Majd hazaköltözött Törökszentmiklósra, a 2. számú Bölcsődében dolgozott, egy ideig vezetőként is. Közben a szerelem is megtalálta Tombor József személyében, akivel 1955. október 8-án házasodtak össze. 
Több, mint 10 éve megözvegyült, sajnos egyetlen lányuk is hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt néhány éve. A boldogságot az unokája jelenti számára, aki gyakran látogatja, és akit anyja helyett anyjaként szeret.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában