2023.08.01. 14:00
Háromszor ugrott dobogóra az ejtőernyős válogatottunk Csehországban
A szolnoki versenyzőkkel felálló katonacsapat hadilábon állt a szerencsével.

A magyar válogatott (balról: Varga Tamás, Asztalos István, Bánszki Tamás, Gőgös Péter, Hirschler Gábor) csapatban a második helyen zárt
Forrás: Magyar Honvédség
A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja – a horvátországi Rijeka és a szlovén Lesce után – folytatta a szereplését az ejtőernyős célbaugró világkupa-sorozat harmadik állomásán, a csehországi Klatovyban. A sorozat ebben az évben első alkalommal látogatott el Csehországba, az impozáns helyszínt a cseh ejtőernyőzés fellegváraként is szokás említeni.
A csapatból Bánszki Tamás századost sikerült elérnünk, aki remek hírekről számolt be hírportálunknak.
Mint elöljáróban elmondta, a rendezők előkészítő munkáját dicséri az, hogy kiváló célterületet állítottak a repülőtérre. A verseny során az időjárás ezúttal sem volt kegyes az ugrókhoz, de a verseny értékelése megtörtént a végrehajtott öt versenyugrásból is.
A magyar csapat (Hirschler Gábor zászlós, Varga Tamás zászlós, Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós – mind MH Kiss József 86. Helikopterdandár, Szolnok, Bánszki Tamás százados és Gőgös Péter zászlós – mind MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár, Kecskemét) a cseh világbajnok katonaválogatott mögött a második helyen végzett, őket követte az olasz haderő válogatottja.
Egyéniben Bánszki Tamás százados a mester kategóriában az első, míg Varga Tamás zászlós a harmadik helyezést érte el.
– Külön örülök az elért eredménynek, mert eddig ez az év nem alakult jól az eredmények tekintetében. Az időjárás sem volt kegyes, és a szerencse sem állt a mi oldalunkon. Szeretnénk tartani ezt a jó szériát és a következő versenyeken is hasonló sikereket begyűjteni! – hangoztatta megkeresésünkre Bánszki Tamás százados.
A magyar „B” (Szolnok egyesületi) csapat (Buzás Nándor, Hirschler Bence, Horváth Ferenc, Reczi Attila, Tóth Nándor) a dánokkal azonos pontszámmal a tizenegyedik helyen végzett.
Az ejtőernyős célbaugró világkupa-sorozat augusztus 11-én az olaszországi Bellunóban folytatódik.