Összefoglaló

2023.09.27. 20:40

Kétnapos pályaválasztási kiállítás nyílt Szolnokon – a nap legfontosabb hírei egy helyen

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

Szoljon.hu

Forrás: Szoljon.hu

Kétnapos pályaválasztási kiállítás nyílt Szolnokon, ahová a továbbtanulás előtt álló általános iskolásokat, illetve szüleiket és a pedagógusokat várják. Képző intézmények, cégek, a rendőrség, a honvédség, de még a kormányhivatal és a kereskedelmi és iparkamara standja is csalogatja az érdeklődő fiatalokat.

A minapi Land Rover találkozón mutatkozott be a Trabant-expedíció régi-új járgánya. Vadász Zsolt a fekete-sárga színeket viselő és éppen Krisztusi korba lépő autóról elmondta, az új gép az új kalandokhoz kellett, a tervek szerint még idén nekivág vele a sivatagnak.

Szeptember 30-án 10 órától katonai szentmisét celebrál a szolnoki Vártemplomban Kálinger Roland alezredes, kiemelt tábori lelkész az elhunyt és a még aktív ejtőernyősök tiszteletére. Teszi ezt Szent Mihály arkangyal nevében, aki egyéb világiak mellett az ejtőernyősök védőszentje is. A szombati szentmise kapcsán az ejtőernyőzésről, illetve a honvédelem szépségéről Szabovik Zoltánnal, az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete elnökével beszélgettünk.

Útlezárással találkozhatnak a napokban a törteli Bercsényi úton közlekedők. A hétvégén rendezi meg XX. Szüreti Fesztiválját a falu, ezért van szükség forgalomkorlátozásra az érintett területen.

Az idősek világnapja alkalmából a Vízpart körúti idősek otthonában ünnepi rendezvényt szerveztek, melynek keretében bemutatták az Emlékezés parkjába telepített új eszközöket is. A szerda délelőtti eseményre dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester is ellátogatott.

Felújíthatják a szolnoki Kaán Károly út legjárhatatlanabb szakaszát. Újabb fokot léphet a Szandaszőlőst elkerülő út és a Csáklya úti híd tervezése.

Méltó emléket állított egykori polgármesterének Kőröstetétlen. A tavaly elhunyt Pásztor Imre emléktábláját ünnepélyes keretek között avatták fel a községházánál.

Száz év történetét foglalja kötetbe Tiszaföldváron. Életsorsokon keresztül mutatja be Tiszaföldvár történetét Kalóz Sándor, a kézirat már elkészült, nyomdai kiadásra vár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában