2023.09.01. 18:39
Öt iskolatáskányi taneszközt gyűjtöttek a rászorulóknak Zagyvarékason
A művelődési háznál lehetett leadni augusztus végéig a használt, de még jó állapotú iskolai eszközöket, tolltartót, táskát.

Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
„Jónak lenni jó” szlogennel hirdette meg a sulis cuccok gyűjtését egy helyi lakos, Rozsnyai Renáta ötlete nyomán a zagyvarékasi Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár. Az akcióban fölöslegessé vált, de még jó állapotú tanszereket – iskolatáskát, tolltartót, írószereket, rajzeszközöket, festéket, gyurmát, vonalzót, körzőt – vártak a helyiektől. A lakosok augusztus végéig adhatták le a holmikat az intézményben.
Rózsa Ibolya igazgató úgy vélte, az első alkalommal meghirdetett gyűjtés sikeresnek mondható, szépen gyűltek az adományok. Öt iskolatáskát sikerült teljesen megtölteni taneszközökkel. A holmikat olyan családban élő diákoknak szánták, ahol nehézséget okoz a tanulási kellékek megvásárlása.