Mindenki legyen résen!

2023.10.03. 06:55

Egyre nagyobb a rejtély Tószeg szegének bekalapálása körül, de Kunmadaras madártalanításával is gond van

Ellepték a közösségi oldalakat a települések neveit kifigurázó vicces események. Természetesen a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei kisvárosok, falvak sem maradhattak ki. Leleményes fiatalok közösen ötletelnek, hogy lekörözzék társaikat. Vagyis nem árt résen lenni, hogy ha kiszemelünk egy programot, azt valóban megtartják-e.

Egyre nagyobb a rejtély Tószeg szegének bekalapálása körül, de Kunmadaras madártalanításával is gond van

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Kisujj reptetés Kisújszálláson vagy éppen Mezőtúr erdősítése és a kitúrt dolgok betemetése. Ilyen és ehhez hasonló eseményekkel találkozhatunk, ha a közösségi oldal hírfolyamán barangolunk. Jövő év végéig betáblázhatjuk magunkat, ha minden meghirdetett programon részt kívánnánk venni. Vagyis csak betáblázhatnánk, ugyanis ezek többségét csak poénnak szánják, így vélhetően Szilvásváradra sem ültetnek majd barackfákat és a Kékestetőt sem pirosítja be senki. 

Hogy ki indította el ezt a hullámot nem tudni, de sok esetben közösen ötletelnek a fiatalok és idősebbek, hogy lekörözzék társaikat. Egy-egy mulatságos, arcra mosolyt csaló megoldás is született már, Mezőtúr és Tiszaföldvár különösen kedvelt az eseményt létrehozók körében. Az egyik mezőtúri esetében a leírásnál még azt is megfogalmazták, hogy a meghirdetett időpontban, a mezős részekre fákat ültetnek és a kitúrt lyukakat betemetik, ehhez mindenki ragadjon lapátot és hozzon fát, mindezt szentestén délután 4 órakor. Ezt megelőzően még novemberben elutazhatnánk Cserkeszőlőt leszüretelni, jövőre pedig Kunmadarast madártalanítanák, de közös kisujj reptetésre is invitálnak Kisújszállásra.

Íme néhány, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét is érintő „program”:

Tószeg szegének bekalapálása, majd közös halászat a tónál!

Cserkeszőlő leszüretelése és borozás 

Mezőtúr erdősítése és kitúrt dolgok betemetése 

Kunmadaras madártalanítása

Kisujj reptetés Kisújszálláson 

Mezőtúr mezőinek összetiprása és beerdősíteni

Építsük újra Tiszaföldvárt, hogy Tiszahomokvár legyen! Utána ültetünk fákat Martfűn, hogy Martcsemete legyen!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában