2023.10.05. 19:00
Öt és fél kilométer hosszan épült ki a csapadékvíz elvezető rendszer Tiszafüreden – galériával
Közel 400 millió forintból valósult meg az 5,5 kilométer hosszú belterületi csapadékvíz elvezető rendszerTiszafüreden.

Öt és fél kilométer hosszan oldották meg a település csapadékvíz elvezetésének problémáit
Fotó: Nagy Balázs
Befejeződött a csapadékvíz elvezetés megvalósításának első üteme Tiszafüreden, amelytől csütörtök délután a Kovács Pál Művelődési Központban tartottak sajtótájékoztatót. A projekt munkálatairól Ujvári Imre polgármester, Hubai Imre, a Jász-Nagykun Szolnok vármegyei közgyűlés elnöke és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő számolt be.
A projektben öt és fél kilométer hosszan, a település számtalan utcáját érintve sikerült megvalósítani a belterületi csapadélkvíz elvezetés első ütemét, amelyet a Széchenyi 2020 támogatásával, közel 400 millió forintból valósíthattunk meg
– mondta a településvezető.
A katasztrófavédelem és a szakemberek véleményét meghallgatva úgy döntöttünk, hogy főként a Tiszához legközelebb eső részek vízelvezetési rendszerét újítjuk fel első sorban.
Sajtótájékoztató Tiszafüreden
Fotók: Nagy BalázsA sajtótájékoztatón Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke is gratulált a projekt megvalósulásához.
F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő az eseményen kiemelte: a dinamikusan fejlődő város ismét olyasmit valósított meg, ami sokat ad a közösség és az itt élők számára.
A zárórendezvényen Ujvári Imre polgármester emlékplaketteket adott át azoknak a szakembereknek, akik segítették a tiszafüredi csapadékvíz elvezetés I-es projektjének megvalósulását.