Galériával

2023.10.27. 17:27

Történelmünk egy fontos korszakát elemezték a karcagi tudományos konferencián

Közéleti szerepek és politikai életpályák a két világháború közötti Magyarországon címmel a városházán tartott konferenciát pénteken a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete a Horthy Miklós Alapítvány közreműködésével.

Történelmünk egy fontos korszakát elemezték a karcagi tudományos konferencián

A megnyitó után tíz előadás hangzott el

Fotó: Daróczi Erzsébet

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő köszöntőjében arról szólt, hogy akinek nincs múltja, nem emlékezik a múltjára, annak nincs jövője sem és a jelene is sivár, míg dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a témaválasztás kifejezetten hasznos, hiszen olyan időszakával foglalkozik a magyar történelemnek, amely rengeteg feltáratlan tényt, adatot, kevéssé feldolgozott emberi életutat tartalmaz.

– A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és Kacag tudományos együttműködése több mint 5 éves. Az első ilyen konferenciára 2018-ban került sor, aztán a közös munkánkat keresztülhúzta a covid, de nem álltunk le, csak nem tudtunk személyesen találkozni. Ma folytatjuk a szakmai együttműködést – mondta dr. Barta Róbert igazgató, aki szerint a konferencia célja olyan leendő hallgatók toborzása és megnyerése is, akik az egyetem hallgatói lesznek a későbbiekben, majd egy részük visszatér Karcagra és erősíti a város értelmiségét.

A megnyitó után tíz előadás hangzott el, a történészek, kutatók Debrecenből, Budapestről és vármegyénkből érkeztek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában