Szolnok

2024.06.03. 16:00

Családbarát munkahely címet vehetett át a vakok vármegyei egyesülete

Ötödik alkalommal lehetett idén pályázni a Szolnok Családbarát Munkahelye címre. Idén először civil kategóriát is díjaztak, a címet a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete nyerte el.

A családbarát címet a munka-magánélet egyensúlyát támogató, családbarát szemléletű munkáltatók kaphatják meg.

családbarát, elismerés, Pesti Zoltánné
Pesti Zoltánné vette át a Szolnok Családbarát munkahelye címet tanúsító oklevelet
Fotó: Mészáros János

– Úgy gondolom, hogy nagyon összetartó csapat a miénk, és fontosnak érzem, hogy minden lehetőséget megadjunk ahhoz, hogy a munkatársaink minél elégedettebbek legyenek a munkahelyükkel – nyilatkozta Pesti Zoltánné, az egyesület elnöke. 

– A civil szféra általában nem arról híres, hogy jelentős béreket tudnak fizetni, nem mindegy tehát, hogy a kollégák miként érzik magukat a munkahelyükön. Mi ennek érdekében igyekszünk mindent megtenni. Nálunk rugalmas munkarendben dolgozhatnak, így nem jelent gondot, ha el kell menniük valamilyen ügyet intézni, kisgyermekesek dolgozhatnak home office-ban, óvodai, iskolai szünetek alatt a munkahelyükre is behozhatják a kicsiket, vannak játékok és mindig akad, aki odafigyel a gyerekekre. Az én gyerekeim már felnőttek, de régen sokszor bent voltak ők is. Ha gondjuk van a kollégáknak, segítünk, amiben csak tudunk. Munkatársaink ingyenesen igénybe vehetik az elemi rehabilitációs szolgáltatásokat, élhetnek a pszichológiai vagy a jogi tanácsadással. Ma már a NAV intézi az adóbevallásokat, de ha valakinél szükséges, a könyvelő kollégánk is segít – sorolta Pesti Zoltánné.

Arról is beszélt, hogy csapatépítő jelleggel közösségi programokat is rendszeresen tartanak, ha szakmai programokra utaznak, akkor is összekötik közös kikapcsolódással. Hogy jól érzik magukat együtt a kollégák, az is mutatja, hogy családtagok, házastársak is kiveszik részüket a tennivalókból önkéntesként, akár szervezőmunkáról van szó valamilyen rendezvénynél, akár az utaztatásba kell besegíteni, de például legutóbb a közösségi kertben létrehozott mezítlábas sétány megépítésében is segítettek.

Musitzné Pál Renáta is élvezi a családbarát hozzáállást.

Musitzné Pál Renáta kisfiával, Mátéval
Fotó: Kovács Berta

– Tizenegy éve dolgozom az egyesületnél, így voltam egyedülálló dolgozó, majd férjezett, most pedig kisgyermekes anyuka. Megtapasztaltam a segítőkészséget. Most legnagyobb segítség számomra, hogy még GYED-en vagyok, de január óta már dolgozhatok home office-ban – árulta el Renáta. – Persze azért be-bejárok a munkahelyemre, kisfiamat, Mátét is jól ismerik már. Abszolút elégedett vagyok a munkahelyemmel, a főnökömmel és a kollégáimmal is!

Őz Anett Mária kislányos anyuka, Bíborka Anna majd most tölti be harmadik évét.

– Lányom az irodánk rendszeres látogatója, ő is jól érzi ott magát – hangsúlyozta a fiatalasszony. – Sőt, a kollégák is kérték, hogy annyira cuki, vigyem be gyakran. De semmiben nem hátráltat a munkában, hogy gyereket nevelek. Pestiné Marcsi szó nélkül elenged, ha vinnem kell valahova a kicsit vagy beteg. A kollégák is igazán segítőkészek. Úgy érzem, nagyon jó helyre kerültem! – jelentette ki az anyuka, akinek a férje szintén végez önkéntes munkát az egyesületnek.

Őz Anett Mária az egyesület közösségi kertjében
Fotó: Kovács Berta

Pesti Zoltánné azt is hangsúlyozta, céljuk, hogy további intézkedésekkel is erősítsék családbarát szemléletüket, hogy akár az országos cím elnyerésére is méltók legyenek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában