2024.06.10. 19:53
Fától az erdőt: csemeték tízezreit ültették ki a Jászkunságban – mutatjuk a részleteket
Több mint 22 településen összesen 157 ezer csemetét ültetett Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (Nefag Zrt.). Az elmúlt öt év eredményeiről és sikereiről Magyar Istvánnal, a Nefag Zrt. vadgazdálkodási és kommunikációs vezetőjével beszélgettünk.
Az Agrárminisztérium 2019-ben hirdette meg az Országfásítási Programot, melynek célja az ország fával borított területének gyarapítása. A program lehetőséget biztosít a települések belterületének fásítására, az újszülöttek erdeje telepítési program megvalósítására és a minta fásítási kezdeményezések végrehajtására. A cél az, hogy növeljék a fával borított területeket és a nemzeti értékként kezelt zöld vagyont. Az erdők kezelése, védelme, az erdőborítottság fenntartása, illetve annak gyarapítása a Nefag Zrt., mint állami erdészeti társaság részére, stratégia fontossággal bír.
Cikkünkben Magyar István a a Nefag Zrt. vadgazdálkodási és kommunikációs vezetőjével beszélgettünk a témáról.

Forrás: Nefag Zrt.
Az emberi élet alapvető feltételét képezik
– Az erdő, mint összetett ökológiai rendszer, meghatározó szerepet tölt be az ország zöld vagyonának alakulásában – kezdte Magyar István. – A környezetre gyakorolt hatása révén az emberi élet alapvető feltétele. A szénmegkötő és azt rendszerbeépítő tulajdonsága révén, tekinthetjük a klímavédelem biológiai hátterének. Az erdő mindenkinek mást jelent, tiszta levegőt és ivóvizet, zaj és porvédelmet, kikapcsolódást, rekreációt, vagy csak egyszerűen szemet gyönyörködtető tájképi elemet.
A településfásítások kapcsán az erdészeti társaság az erdők gyarapítását Jász-Nagykun- Szolnok vármegyében 22 településhez köthetően, 130 hektáron mintegy 157 ezer csemete felhasználásával valósította meg.
Szakmai irányítással segítették az ültetést
– A társaság a csemeték ültetéséhez szükséges szakmai iránymutatással és a nevelésükhöz szükséges szakirányú instrukciókkal segítette a települések által igényelt facsemeték ültetését – folytatta Magyar István. – A tartós gondoskodást biztosító állami erdőkezelési modell alapja, hogy a természeti folyamatokra támaszkodó és fenntartható módon kezelt hasznosítás eredménye, fedezi az olyan közcélú feladatok ellátását, mint az egészséges környezet hosszútávú fenntartása vagy az erdei turizmus.

Forrás: Nefag Zrt.
Két vármegyében is sikerrel jártak
Az Országfásítási Program keretein belül a Nefag Zrt. az elmúlt négy évben 25 település község határában 139 hektár létesített erdőket. A társaság az elmúlt öt évben Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében 28 hektáron valósították meg az újszülöttek erdejét. További 111 hektáron pedig minta erdő jött létre. A kitelepített erdők zömében kocsányos tölgy, cser és fehér nyárfából állnak. Az erdőtelepítéshez 212 ezer csemetét, 410 mázsa makk szaporítóanyagot használtak fel.