Szabályozás

2024.06.12. 11:41

Nincs mobil, még sincs sírás – így reagáltak az újszászi iskolások a tiltásra

Mobiltelefon nélkül is van élet! Az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai már jól tudják ezt, és elfogadták, sőt nem élik már meg hátrányként az intézményben bevezetett mobilmentes rendszert. A napokban a kormány is döntött arról, hogy ez a jövőben általános szabály lehet minden iskolában.

Korlátoznák az iskolai mobilhasználatot, valamint elektronikus ellenőrző-berendezéseket szerelnének fel az egészségügyi intézmények dolgozóinak ellenőrzésére. Erről nyújtott be egy törvényjavaslat-csomagot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, melyet a kormány egy nap alatt el is fogadott. Eszerint a mobilhasználatra is egy központi szabályozást terveznek bevezetni. Eddig ugyanis minden iskolában az intézményvezető hatáskörébe tartozott a mobiltelefonok használatának korlátozása. Bizonyos órákon a tanárok dönthettek úgy, hogy a mobil, a laptop vagy tablet szükséges a tananyag leadásához, de nem volt erre egy központosított szabályrendszer. A kormány szerint azért van szükség szabályokra, mert a mobilozás elvonja a tanulók figyelmét az órákon, illetve „teret enged az iskolai zaklatásoknak”.

mobiltelefon, iskola, gyerekek
Az újszászi iskolában már meglépték azt, amit máshol még csak terveznek: iskolaidőben nem engedélyezett a mobiltelefon használata
Fotó: Illusztráció / Forrás: Shutterstocck.com

Hogy hogyan reagálnak majd erre az iskolák, a diákok és a szülők, az a jövőben derül ki. Valószínűleg lehetnek ellenállások, hiszen a mobiltelefonok használata már hozzátartozik a mindennapokhoz, manapság az iskolákban is meglehetősen sok gyerekek kezében ott vannak az efféle eszközök. Vannak azonban olyan oktatási intézmények, ahol már mobilmentesen élik a mindennapokat.

Újszászon már kikapcsolták a mobiltelefonokat

Az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában például ez a tanév nagyjából már mobilmentesen zajlott le, és a tapasztalatok pozitívak.

– Nagyon örülünk, hogy megléptük ezt, a kisebb-nagyobb félelmeinkkel ellentétben nagyon jól fogadták a diákjaink az új rendszert – reagált megkeresésünkre Makainé Zérczi Zsuzsanna. Az igazgatónő kiemelte: öröm számukra, hogy a diákok mellett a szülők is elfogadták és támogatják is őket ebben.

Régóta fontolgatjuk már ezt a kérdést, ami ugye nem is annyira egyszerű, mint gondolnák. Tavaly aztán úgy gondoltuk, belevágunk. Szeptemberben úgy kezdtük az évet, hogy minden héten mobilmentes hétfőt tartottunk. Ezt megszokták a gyerekek, sőt pozitív hozadékként, mint megtudtuk, voltak olyan családok, ahol hétfőnként otthon is korlátozták az „online perceket”. Nos, miután ez már rutin volt, úgy gondoltuk, jöhet a mobilmentes öt nap is

 – részletezte az igazgató.

Megtörtént, hogy videóra vettek két verekedő fiút 

Az intézményvezető hozzátette: ehhez a lépéshez lökést adott egy attrocitás, amikor is két verekedő fiút telefonnal rögzített egy harmadik társuk.

– Volt olyan eset is, hogy a mobiltelefon használata az órákat is megzavarta, akár még dolgozatírás közben is előkerült egy-egy készülék. Persze a legnagyobb gond az volt, hogy a szünetekben szinte csak a mobilokkal foglalkoztak a gyerekek. Mindezek fényében világossá vált, hogy meg kell értetni a gyerekekkel mindennek a veszélyét és azt, hogy tulajdonképpen nem nélkülözhetetlen számukra a mobil – mondta el Makainé Zérczi Zsuzsanna.

Arról is szólt, hogy természetesen először nem fogadták kitörő örömmel a diákok ezt a döntést, de miután a pedagógusok partnerként kezelték őket, megértették és elfogadták, hogy ettől még nem veszítik el a barátaikat, sőt...

mobiltelefon , diákok, dolgozatírás,Makainé Zérczi Zsuzsanna
Makainé Zérczi Zsuzsanna
Forrás: Beküldött fotó

Bármilyen furcsa, beszélgetnek a diákok!

– Velük megbeszélve hoztunk foteleket a folyosóra, azt látjuk, hogy jókat beszélgetnek, nevetgélnek. Van lehetőségük csocsózni, pingpongozni, amióta jó idő van, sétálnak az udvaron, kiválóan eltöltik a szüneteket, a szabadidejüket. Kijelenthetjük, hogy javultak a társas kapcsolatok – számolt be a pozitív tapasztalatokról az újszászi iskola igazgatónője, aki rámutatott: tudomása szerint szerencsére nem ők az egyetlen oktatási intézmény, ahol mobilmentesek a napok. És mint elmondta, bízik benne, hogy még többen csatlakoznak, illetve amennyiben a kormánydöntés értelmében valóban bevezetik ezt a rendszer, hozzájuk hasonlóan máshol is problémamentes lesz az átállás.

Ha kilépnek a kapun, elővehetik...

Az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában 350 diák tanul. Az alsó tagozatban eddig sem lehetett iskolaidő alatt mobiltelefont használni, így a döntésük a felsősökre, vagyis a létszám felére vonatkozott, vonatkozik.

– Ebben a témában az ő korosztályuk érintett igazán. Nem mondom, hogy nem voltak kisebb kihágások, most például az év végén, amikor már kicsit lazábbak a napok, olykor előkerül egy-egy készülék, de összességében nagyon együttműködőek és elfogadóak a diákjaink – emelte ki Makainé Zérczi Zsuzsanna.

Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a rendszer arra vonatkozik, hogy ne használják a mobiltelefont. A gyerekeknél lehet kikapcsolt állapotú készülék.

– Iskolaidő után, ha úton hazafelé fel kell hívniuk a szülőket, akkor megtehetik. Vagyis ebben nincsenek korlátozva – emelte ki az intézményvezető.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában