Nagykáta

2024.07.31. 13:39

„A családjával sem túl kedves” – megszólaltak A. Tibor szomszédai a kalandparkos ügyben

A BorsOnline munkatársai felkeresték a jászberényi karateedző nagykátai otthonát. A lap szerint A. Tibor bezárkózott a nagykátai házába, a saját kertjébe is alig merészkedik ki, a helyiek szerint bujkál.

Mészáros Géza

Mint arról hírportálunk is folyamatosan beszámolt, néhány hete a szolnoki kalandparkban a jászberényi gyermek-karatetábor egyik kísérője, A. Tibor edző olyan erővel rúgott bele egy kisfiúba, a hétesztendős Tóth Rolandba, hogy az a levegőben megpördült, majd arccal előre a földre zuhant. A bántalmazott kisfiú az országos összefogásnak hála, a Forma–1-es Magyar Nagydíjon is részt vehetett, majd pedig a neki szervezett motoros találkozón Jászberényben a levegőbe emelve ünnepelték. Nemrégen pedig visszatért a szolnoki kalandparkba, ahol noszogatás nélkül, bátran nekiveselkedett, és befejezte a korábban abbahagyott kalandját…

A szoloki kalandparkban bántalmazott kisfiú
Roli ismét a szolnoki kalandparkban járt, és ezúttal valódi, örömteli élményekben részesült
Fotó: Mészáros Géza

Az ominózus esetet követően A. Tibor több hétre elutazott családi nyaralására, így a rendőrség csak július 29-én, hétfőn tudta őt kihallgatni. A hatóság kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsítja a férfit, aki a cselekmény elkövetését elismerte.

A BorsOnline munkatársai kíváncsiak voltak rá, hogy vajon a férfi miként vélekedik a történtekről. Személyesen keresték fel nagykátai családi házánál. A. Tibor a teraszon tevékenykedett, az újságírókat azonban nem engedte be az otthonába. A kerítésen túlról szólították meg, s amikor felajánlották a lehetőséget saját álláspontja ismertetésére, a férfi csak annyit válaszolt:

Majd egyszer elmondom!

A hírportál munkatársai szomszédokat és az utca emberét is megkérdezték A. Tibor viselkedéséről, és meglehetősen vegyesen vélekednek róla:

– A családjával sem mindig túl kedves. Sokszor halljuk, hogy otthon ordibál. Ilyen ember ő! – mondta egy fiatal nő.

A karateedző egyik szomszédja, Ferenc jól ismeri a férfit:

– Komolyan mondom, megdöbbentem.

Azt megértem, hogy egy karateedző habitusa határozott, de arra semmi sem lehet magyarázat, amit elkövetett.

– Hozzáteszem, én normális embernek ismertem, éppen ezért megdöbbentem, amikor kiderült, mit csinált Szolnokon.

Az egyik vendéglátóipari egység pultosa látásból ismeri Tibort:

– Hozzánk néha süteményért tér be, de semmi rosszat nem tapasztaltunk vele kapcsolatban – jegyezte meg a fiatal nő.

Az Y Ház a Bors ottjártakor zárva volt
Forrás: Bors

Egy másik helybéli gyermekkora ismeri Tibort:

Én is jártam hozzá edzésre, de nekem csak jó élményeim vannak vele kapcsolatban.

– A felesége is jó edző, nála is sokat tanultam – tette hozzá.

– Bízom benne, hogy szigorú büntetést fog kapni, de nem a társadalomtól, hanem a bíróságtól – mondta ezt már egy idősebb asszony.

A BorsOnline megtudta, hogy a férfinek és feleségének egyébként Nagykátán és Jászberényben is van edzőterme. Előbbit tavaly adták át egy nagyszabású esemény keretében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában