2024.07.04. 13:52
Látványos ugrások: szédítő magasságból érkezve is tűpontosak az ejtőernyősök – galériával, videóval
Már élesben, kilométeres magasságokból ugranak a szolnoki ejtőernyős világbajnokság versenyzői.
Az első (teszt)ugrásokkal csütörtökön reggel megkezdődött a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) 46. ejtőernyős világbajnoksága Szolnokon. A 46. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokságot július 3 és 12 között rendezik meg a Jászkunság fővárosában, pontosabban a Felső-szandai sportrepülőtéren – melynek látogatása a versenynapokon reggeltől késő délutánig ingyenes –, valamint a helyőrség területén.

Fotó: Nagy Balázs
A versenyzők az egyéni számban 2200 méterről hajtanak végre stílusugrásokat; ennek során, kötelező feladatként, megadott időre kell különböző figurákat bemutatniuk. A csapatversenyben 3200 méter magasságból összekapaszkodva, előre kisorsolt formációkat mutatnak be. Az a csapat nyeri ezt a formaugrásnak nevezett számot, amelyik a legtöbbször és a legpontosabban végre tudja hajtani a formaváltást úgy, hogy egy ötödik ejtőernyős kamerával felveszi a történteket.
Megkezdődtek a versenyugrások Szolnokon
Fotók: Nagy BalázsA célbaugrás a magyarok legerősebb száma: az 1100 méterről kiugró ejtőernyősöknek a földre érkezéskor egy 5 forint pénzérme nagyságú körbe kell az egyik lábuk sarkát letenni. Ha az ejtőernyős akár egy centimétert is téved, azért már hibapont jár, ráadásul egy erre a célra kifejlesztett rendszer jelzi a versenybíróknak, hogy szabályos volt-e az ugrás. Ebben a számban a legkevesebb hibapontot elérő versenyzők végeznek a mezőny élén.
Ejtőernyősök Szolnoknál a felhők között
Fotók: honvédelem.huAz esemény házigazdája a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár, mely alakulat a versenyt az újonnan beszerzett H145M-es és H225M-es helikoptereikkel biztosítja.
Szoljon Insta
- Parádés második félidei játékával nyert a Dózsa – videóval
- Idősek világnapja Szolnokon: így ünnepelt együtt több száz nyugdíjas – videóval, galériával
- Kivilágos kivirradtig fesztivál Kisújszálláson - galériával és videóval
- Ömlik az eső az egész országban, már tengelyig ér a víz a Tisza parkban - videóval
- „Híresen fanatikusak vagyunk” – igazán extrémmé tette az özönvíz a motoros napot - videóval, galériával