2024.08.21. 17:00
Éjszakai csillagkeresésre is várták a diákokat Kisújszálláson
Minden napra különféle kézműves programokkal készült az egyesület a táborozó gyerekeknek.
A napokban rendezte meg a Kunok földjén elnevezésű kézműves gyermektáborát a Szalma és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület a művelődési házban. Az eseményről Szabó Katinka elnök, táborvezetőt kérdeztük.

Forrás: Beküldött fotó
– Negyvenegy gyermekkel foglalkoztunk, a legfiatalabb táborozó öt és fél, a legidősebb 18 éves volt – mondta az elnök. – Rajtuk kívül 10 diáksegítőm volt, ők korábban maguk is táboroztak nálunk. Mellettük még 7 felnőtt, óvónő, pedagógus, szülő és nagymama vett részt a munkában. A gyerekek többsége kisújszállási, de voltak olyan vidékiek, akik a nagymamához e program miatt jöttek haza, korábbi táborozók és testvérpárok is érkeztek. Naponta 8-10 fajta kézműves lehetőség közül választhattak a gyerekek – sorolta a táborvezető, aki óvodapedagógusként is szívügyének tekinti az újrahasznosítás maximális kihasználását.
A szülőkkel már a tábor kezdete előtt jó előre elkezdik gyűjteni a különféle anyagokat, amiből a gyerekek igazi csodákat varázsolnak az egy hét során, mely alatt a megmaradt hulladékot is szelektíven gyűjtik. Ez is része ugyanis a játékos tanulásnak, ismeretszerzésnek. A néhány nap alatt a kunok történetével is részletesen megismerkedtek a gyerekek. Hétfőn készült névjegykártya, lehetett agyagozni, nemezelni, volt süvegvarrás, gyöngyözés, övsodrás és sok játék.
Kedden kunbaba, tulipános hajgumi, csörgőlabda-készítés, tarisznyavarrás, gyöngyözés, illetve pulikutyamarionettbáb-készítés várt a táborozókra, de városnéző sétát is szerveztek a diákoknak.
Szerdán a Morgó hímzőkör tagjai megmutatták nekik a drukkolás menetét, majd a kunhímzés alapjait, de sor került csizmavarrásra és kavicsfestésre is, utóbbi során a kun mintáknak szántak döntő szerepet. Csütörtök délelőtt bőrözés, nemezelés várt a gyerekekre. Mindig izgalmas az Erzsébet királyné ligetben az éjszakai csillagkeresés, így ezt ezúttal sem hagyták ki.
A táborban péntek délelőtt az elkezdett munkákat fejezték be, majd kerékpárral kitekertek a Horváth tanyára, ahol íjászkodásra, állatsimogatásra, dobócsillagdobásra és kunfocira is lehetőség nyílt. A gyerekek rengeteg élménnyel térhettek haza a táborból.