2024.09.16. 13:00
Közeleg az árvíz: embert próbáló körülmények között dolgoznak a tiszai vízügyesek is
Folyamatosan dolgoznak a vízügyi szakemberek Nyugat-Magyarországon. A Dunán és a Lajtán kialakuló rendkívüli árhullám olyan megfeszített munkát igényel, hogy kollégáik megsegítésére az ország minden pontjáról elindultak a vízügyesek. A jászkunsági kollégák is ott vannak már és ők is mindent megtesznek a sikeres árvízi védekezés érdekében.
Az elmúlt napokban óriási mennyiségű csapadék hullott a Duna vízgyűjtőjén, ami gyors vízszintemelkedést eredményezett. Drámai árvíz érte el Magyarországot is. Összefogással zajlik az árvízi védekezés.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleménye szerint biztos, hogy a Dunán nagyon nagy mennyiségű víz érkezik az országba. Ahogy az MTI-n olvasható: Siklós Gabriella, az OVF szóvivője kiemelte: az Országos Vízjelző Szolgálat szakemberei jelenleg úgy látják, hogy a 2013-as tetőzéseknél a Budapestig tartó szakaszon és a fővárosban átlagosan körülbelül negyven centiméterrel alacsonyabb lesz a vízállás.
Hangsúlyozta, hogy mivel a Traun, az Enns és a Bécsi-medence vízgyűjtő területein még mindig esik az eső, ezeket az adatokat még pontosítani kell majd. Vízügyes szempontból a legkomolyabb helyzetre a Szigetközben és a Lajta mentén lehet számítani, hiszen - mint mondta - oda érkezik meg először Magyarországra az árhullám a Dunán.
Tiszai legények is segítenek az árvízi védekezésben
A komoly védekezésben pedig nemcsak a helyi szakemberek vesznek részt. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól is nagyon sok kolléga utazott már az érintett területekre, hogy segítsen.
Vasárnap reggel igazgatói eligazítást követően indult útnak a Kötivízig Védelmi Osztagának 86 tagja (műszaki irányítók és fizikai állomány) a győri központú Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területére. – Közülük 84 fő az Országos Műszaki Irányító Törzs elrendelésére az árvíz elleni védekezésben működik közre a Lajtán, figyelőszolgálatot látnak el, illetve elvégzik a szükség védelmi beavatkozásokat, két kolléga pedig az önkormányzati védekezést segíti majd – tájékoztatta hírportálunkat az igazgatóság. Még aznap délután a védelmi osztag újabb 36 tagja indul el a Kisalföldre, ők a Dunán segítik a védekezést.
Ahogy korábban beszámoltunk: egy nappal korábban, szombaton az igazgatóság négyfős vízrajzi mérőcsoportja utazott el Győrújbarát településre, ahol kezdetben a Lajtán fognak vízhozamot mérni.
– A nyugati határszélre elvezényelt munkatársaink többsége az utóbbi években már több hazai folyó (Duna, Dráva, Rába, Mura) árhulláma elleni védekezésben bizonyította hozzáértését és tapasztalatát – emelték ki az igazgatóság illetékesei.
Figyelőszolgálat, vízrajzi mérések, védelmi beavatkozás
És még ezzel sem volt teljes a jászkunsági csapat létszáma, hétfőn további szakemberek keltek útra nyugat felé. – A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Védelmi Osztagának további húsz munkatársa indult el ma reggel Szolnokról a nyugat-magyarországi árvízi helyszínekre.
Ezzel a 145-re emelkedett a dunai és lajtai védekezésben közreműködő kollégáink száma
– mondta el érdeklődésünkre Laczi Zoltán. A Kötivízg sajtóreferense a részletekkel kapcsolatban elmondta: a munkatársak
- figyelőszolgálatot látnak el a védvonalakon,
- vízrajzi méréseket végeznek,
- szükség szerint védelmi beavatkozásokat hajtanak végre,
- valamint műszaki irányítóként segítik az önkormányzati védekezési munkákat Neszmélyen és Dunaalmáson.
A gátakon dolgozók helyzetét nehezíti, hogy a körülmények sem megfelelőek, hiszen még mindig esős és szeles az időjárás.
Ember és „vas” várja a parancsot a honvédségnél
A Magyar Honvédség kijelölt állománya is részt vesz az árvíz elleni védekezésben. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közösségi oldalán is jelezte, hogy a Magyar Honvédség számos eszközzel vesz részt az árvízvédelemben. Érdeklődésünkre Zölei Anita százados, a Szolnokon települt MH Kiss József Helikopterdandár kommunikációs tisztje elmondta, hogy a szolnoki helyőrség személyi és technikai állománya jelenleg készenléti helyzetben van, ember és „vas” várja a parancsot, miszerint mely területre osztják be őket árvízvédelmi feladatokra.