2024.09.09. 21:00
Húsbárddal, meztelenül szidalmazta a rendőröket egy férfi Jászladányon – a nap legfontosabb hírei egy helyen
Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.
Drámai eset történt még tavaly augusztusban, Tiszaföldváron. Mellbe szúrta élettársát egy nő, majd azonnal mentőt hívott hozzá. A Szolnoki Törvényszék a napokban hozott jogerős ítéletet az ügyben.
Amikor olyan extrém alacsony a Tisza vízállása, mint most, előbukkan a folyó szolnoki szakaszán két régi hajóroncs. Hogyan kerültek oda? Miért süllyedtek el? Mikor fedezték fel a hajóroncsok darabjait? Cikkünkben utánajártunk a rejtélyes maradványok történetének!
Egyik kezében a négyéves kislányával, a másikban egy méretes húsbárddal, meztelen alsótesttel szidalmazta, alázta, fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket egy bedrogozott, begyógyszerezett, erősen alkoholos állapotban lévő huszonhárom esztendős fiatalember idén tavasszal Jászladányon. Az ügyben előkészítő ülést tartottak hétfőn a Szolnoki Törvényszéken.
Bokrétaünnepet tartottak a napokban az épülő abonyi bölcsődénél. Az új intézményt a tervek szerint év végén felavathatják, amit huszonnégy kisgyermek vehet majd birtokba.
Egy besenyszögi lakos személyautóval közlekedett Szolnok külterületén szeptember 8-án este, amikor Csataszög felé haladva elveszítette uralmát járműve irányítása felett és a bal oldali vízelvezető árokba hajtott. Kiderült, hogy a sofőr úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott.
Magyarországon és Európában is elmaradt az almatermés a várakozásoktól, ez pedig a vásárlók pénztárcája is megérzi majd. A szolnoki piacon járva kiderült, nem lesz olcsó mulatság idén almát roppantani, az almaárak jócskán megemelkednek.
Kellemes időben rendezték meg a Fut-Árok elnevezésű futóversenyt Jászárokszálláson. Az egyre népszerűbb összejövetel célja továbbra is a közösség építése, fellendítése és természetesen a futás népszerűsítése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az ország távolabbi pontjáról is érkeztek versenyzők.
Kortárs szoborparkot alakítanak ki a szolnoki Tisza-parton, melynek első alkotását hétfő délután avatták fel. Gilly Tamás Barcsay-díjas művész, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas szobrászművésze Család-fa című szobra a szolnoki Verseghy parkban kapott helyet.
Drámai eset történt még tavaly augusztusban, Tiszaföldváron. Mellbe szúrta élettársát egy nő, majd azonnal mentőt hívott hozzá. A Szolnoki Törvényszék a napokban hozott jogerős ítéletet az ügyben.