Kikapcsolódás

2024.09.07. 15:03

Még mindig akadnak, akik Szép-kártyával fizetnek

A nyári időszakban jászkunsági családok közül aki tehette a Széchenyi Pihenőkártyát választotta fizetőeszközként. A vendéglátók és szállásadók tapasztalatai szerint az étteremben és a szobák foglalásánál is egyaránt előkerül a Szép-kártyás fizetési forma.

Pakainé Pusztai Nóra

A munkáltató és a munkavállaló szempontjából is igen kedvező a Széchenyi Pihenőkártya rendszere. Az alkalmazottak a béren kívüli juttatásuk egy részét egyebek mellett kulturális vagy sportrendezvényekre, szállásfoglalásra vagy étkezésre fordíthatják a Szép-kártyán lévő összeget.

Szép-kártya
Fotó: Fehér Gábor / Forrás: Illusztráció

– Azt lehet látni, hogy a belföldi fogyasztás, mint a gazdaság több része visszaesik, ennek összetett az oka. Az egyik az adóterhek növekedése és a plusz terhek, amik a vállalkozásokat sújtják – foglalta össze a körülményeket dr. Lits József, a VOSZ Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elnöke. 

A munkavállaló és munkáltató szempontjából is jó lehetőség

A bérjellegű kifizetések után az adóteher hetven százalék, a vállalkozások a Szép- kártyával próbálnak csökkenteni saját kiadásaikon azután ugyanis csak huszonnyolc százalékot kell fizetni. 

– Korábban 3 zseb volt, a vendéglátás, a szabadidő és szálláshely, ez 2023-tól gyakorlatilag megszűnt. Sok vállalkozás attól kerül versenyelőnybe, hogy tudja garantálni a Szép-kártya 450 ezer forintos felső határáig ezt a kezdvezményes adózási formájú juttatást, így megtartva a munkavállalót – emelte ki a rendszer legnagyobb előnyét. 

A felhasználási lehetőség igen sokrétű. A családok sport- és kulturális rendezvényekre vásárolhatnak jegyet, vagy éppen többen a munkábajárás költségtérítését fedezik ennek köszönhetően. A tapasztalatok szerint főleg közepes és nagyvállalkozások élnek ezzel a lehetőséggel. 

– Ez nagyon jó eszköz, az viszont, hogy meddig lehet ezt fenntartani, nem tudom. Ami biztos, hogy a vendéglátó- és szálláshelyeket is vonzóvá teszi – tette hozzá. 

Csökkent a Szép-kártyát használók száma

Hosszu András, a Berekvíz Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a korábbi évekhez képest valamelyest csökkent a  Szép-kártya felhasználása, főleg családosok fizetnek ezzel a berekfürdői strandon és szálláshelyeken. Lehetőség van étkezésre, szállásra és fürdőbelépőre is igénybe venni ezt a fajta fizetési módot.

A szolnoki Garden Hotelben is akadnak, akik érdeklődnek a Szép-kártyáról. Amikor hideg élelmiszerre is lehetett fordítani az összeget, akkor szemmel láthatóan kevesebben választották ez a fizetési formát. 

– Nem mindenki tud 2-3 éjszakára jönni, de nálunk fogyasztja a vasárnapi ebédet például. Ennek is örülünk és látjuk a pozitív hozadékát – fogalmazott Falusi János, ügyvezető. 

A tiszaligeti szállodában bíznak a strand megnyitásában, hogy ezzel együtt a vendégek száma is ugrásszerűen megnő. 

– Egyelőre inkább a vendéglátásra és nem feltétlenül a szállásra költik a családok a Szép-kártyán lévő összeget. De például az augusztus 20-i hosszú hétvégén voltak azért vendégek, akik ezt a fizetési módot választották – emelte ki.

Kisújszálláson a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben és a Szállodában is a kártyára mindhárom szolgáltatás - szállás, vendéglátás, szabadidő - igénybe vehető Szép kártyával – tudtuk meg Mozsár attila igazgatótól, aki szintén arról számolt be, hogy körülbelül 5 százalékkal csökkent a Szép-kártyás fizetések száma a tavalyi évhez képest.

Sok család ehhez igazítja a nyaralást

A szolnoki Kovács család évek óta úgy keres nyári szállást, hogy ott felhasználhassák a Szép-kártyán lévő összeget.

– Minden év elején felajánlja a munkáltató, hogy milyen formában szeretném igényelni a béren kívüli juttatást. Amióta megszülettek a gyerekeim, mindig osztok a Szép-kártyára annyit, hogy az egyhetes nyaralás szállásköltségét nagyjából kifussa – magyarázta Zoltán, az édesapa. Minden évben más-más úticélt választanak, így igyekeznek megismerni az országot. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában