Dunai árvíz

2024.09.17. 16:00

Tiszai vízügyesek is közreműködtek a határlezárásban

Továbbra is megfeszített munkát kíván a Dunán és Lajtán levonuló árhullám elleni védekezés. Az odavezényelt tiszai vízügyesek is teszik a dolgukat.

Rimóczi Ágnes

Nagymértékű árvíz alakult ki Nyugat-Magyarországon, a Duna és a Lajta mentén hétvége óta megállás nélkül dolgoznak a szakemberek és természetesen önkéntesek is. Ott vannak a tiszai vízügyesek is, akik kitartóan segítenek.

tiszai vízügyesek
A tiszai vízügyesek is közreműködtek a vámosszabadi határátkelő lezárásában
Fotó: Szonda János / Forrás: Kötivízig Facebook-oldala

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság az ország más területeiről is az érintett térségekbe vezényelte munkatársait. Ahogy arról Siklós Gabriella, a főigazgatóság szóvivője az M1 műsorában hangsúlyozta: Kelet-Magyarországról is valamennyi vízügyi szakembert ebbe az országrészbe irányítottak. 

Jelenleg minden bevethető munkatársuk a Lajtánál és a Dunánál van

 – hangsúlyozta a szóvivő, utalva arra és megerősítve, hogy mindkét folyón a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben.

A Jászkunságból is átvezényelték a szakembereket

Ahogy arról hírportálunkon beszámoltunk, az elmúlt napokban több turnusban indultak el segíteni a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai is. A hétfői információk szerint 145 tiszai szakember vesz részt a dunai és lajtai védekezésben.

Mint megtudtuk: a kollégák figyelőszolgálatot látnak el a védvonalakon, vízrajzi méréseket végeznek, szükség szerint védelmi beavatkozásokat hajtanak végre, valamint műszaki irányítóként segítik az önkormányzati védekezési munkákat Neszmélyen és Dunaalmáson.

A tiszai vízügyesek osztrák vízhozamot mértek

Egy csapat a határátkelő lezárásában tevékenykedett. Mint ismert: a Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn. Az intézkedés, ahogy azt a Kötivízig illetékeseitől megtudtuk: az igazgatóság Védelmi Osztagának közreműködésével történt meg. 
Emellett néhány az osztrák határon túl dolgoztak. – Egész nap az osztrák Lajta szakaszon mért vízhozamot a Kötivízig négy fős vízrajzi mérőcsoportja. A szolnoki szakemberek így nyomon követték, dokumentálták az árhullám levonulását. A kollégák Brodensdorfnál tetőzés közeli helyzetben mértek, emellett Deutsch Haslauban is végeztek méréseket – adtak helyzetjelentést a hétfőről az igazgatóság illetékesei.

tiszai vízügyesek
Az osztrák Lajta szakaszon mért vízhozamot a Kötivízig négy fős vízrajzi mérőcsoportja
Fotó: Vizi Dávid Béla / Forrás: Kötivízig Facebook-oldala

 

A Lajtán már harmadfok van érvényben, kedden eléri a pesti alsó rakpartot a víz

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság hétfőn arról is hírt adott, mi várható az érintett folyókon. – A Duna a hazai szakaszon többnyire a harmadfokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd, a Lajtán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet (LNV-t), a Murán pedig az elsőfokot megközelítő tetőzésekre számítunk – olvasható az OVF hivatalos oldalán. Onnan kiderül, hogy a Szigetközben Mosonmagyaróvárnál a Lajtán hétfőn reggel el kellett rendelni a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget az állami védvonalakon. A Lajta-szükségtározó megnyitását továbbra is mérlegelik a szakemberek. – A rendelkezésre álló adatok alapján Budapesten az alsó rakpartot várhatón kedden a nap második felében éri el a víz. A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben jóval a harmadik fokozat szintje feletti tetőzés várható – számolt be az OVF.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában