2024.11.17. 11:26
A legnehezebb órákban a falra írt történet tartotta a lelket az édesanyában
A szolnoki Blahó családba három évvel ezelőtt érkezett egy igen apró fiatalember, aki azóta a bölcsődében terveli a „csínytevéseket”. Blahó Adrienn édesanyával arról is beszélgettünk, hogyan teltek az első hetek, milyen volt először kezében tartani Nándi apró, törékeny testét és hogyan boldogult a pelenkázás közben kalimpáló gyufaszál végtagokkal. A koraszülöttek ellátása ugyanis nem egyszerű feladat, sokszoros figyelmet igényelnek.
November 17-én a koraszülöttek világnapja alkalmából lilába öltözve hirdetik a középületek és kórházak a PICi hősöket. A koraszülöttek ellátása nem olyan egyszerű, főleg a kezdetek kezdetén, amikor az alig egykilós babájukat kezükbe kapják az édesanyák. Blahó Adrienn PICi hősük, Nándi születéséről és a kórházban töltött hat hétről is mesélt.
– Mikulásra voltam kiírva, de Nándi 2021 őszén született meg. Egyik napról a másikra elkezdett vacakolni a vérnyomásom. Gyógyszerrel sem akart lentebb menni, így kórházban kötöttem ki, ott megvizsgáltak és kiderült, hogy Nándi kisebb, mint kellene. Még akkor felkerültünk Budapestre – kezdte történetüket Adrienn.
Sokként érte a hír, a terhességet be kell fejezni
Néhány nap múlva az egyik orvos közölte az édesanyával, hogy a terhességet be kell fejezni. Nándi akkor 31 hete és 5 napja cseperedett a pocakban.
– Sokkolt, amit hallottam, mert nem volt még koraszülött a családban, könnyeimet nyelve kezdtem az interneten böngészni a korababákról. Kíváncsi voltam, hogy egy ekkora babának mekkora esélye van – emlékezett vissza.
A koraszülöttek ellátása igen embert próbáló
Az orvos felé is ez volt az első kérdése, hogy mi lesz a picivel.
- Nándi császármetszéssel született,
- 37 centiméteresen
- és 1300 grammal.
– Nem így terveztük, nagyon el voltam keseredve. Nándit csak egy pillanatig láttam, vékony hangon sírt, vékonyka kisfiú volt. Mire a műtőből kikerültem, addigra a férjem már volt a fiunknál és mutatott képeket. Be volt bugyolálva, az inkubátorban feküdt, de nem nagyon lehetett látni az arcát, mert a légzéssegítő rá volt kötve – mesélte a születés utáni első órákról.
Félelmetes látvány fogadta az intenzív osztályon az édesanyát
Az édesanya másnap délelőtt lépett be az intenzív osztály hatalmas terébe, a látványtól még a hideg is kirázta, mindenütt gépek zaját hallotta.
Összeszorult gyomorral léptem be, hideg volt és nekem félelmetesnek tűnt, a sírás kerülgetett
– folytatta, miközben az emlékektől is könnyek gyűltek a szemébe.
Odavezették a kisfiához, akihez alapos fertőtlenítés után léphetett, azonnal kitört belőle a zokogás.
– Akkor láttam meg, milyen apró. Mindenhol cső, kábel és tappancs volt a testén. Benyúlhattam hozzá, elkezdtem simogatni, Nándi meg elkezdett sírni, még jobban simogattam, hogy ne sírjon, de nem nyugodott. Utána mondták, hogy nem szabad simogatni, mert fáj neki, csak a hátára kell tenni a kezünket – mélyedt el az első találkozásuk pillanatában.
Napokat várt, hogy magához ölelhesse kisfiát
Adrienn körülbelül egyhetesen tarthatta kezében először kisfiát, lelke akkor kezdett megnyugodni. A következő napokban a legjobb „barátnője” a fejőgép lett, az anyatejre ugyanis Nándi súlygyarapodásához nagy szükség volt.
A család PICi hőse két hetes lehetett, amikor Szolnokra szállították őket és bekerültek a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézetbe.
– Mikor megláttam Szolnokon, nem volt sapka a fején, egészen addig igen. Teljesen más volt, bár ahhoz, hogy az arcát csövek nélkül láthassam további heteket kellett várni – mondta.
Érzelmi hullámvasútként élték meg a kórházban töltött hat hetet
Az anyaszállón egy sorstársával osztoztak a szobán, támogatták egymást, hol együtt sírtak, hol együtt nevettek. Nem mindig kaptak jó híreket, de szerencsére a korabetegségek, például az agyvérzés elkerülte őket. Az intenzív osztály falára kifüggesztett történetekből merítettek erőt a nehezebb napokon, majd Nándi 1-2 hét után kikerült az intenzívről, utána már közelebb kerültek egymáshoz.
– Az utolsó hétvégén mondtam Nándornak, hogy húzzunk bele, különben hétfőn nem megyünk haza – tette hozzá immár mosolyra húzódott szájjal.
Hathetesen indulhattak haza november elején, otthon a nagytesó, Nóri és a gyerekek édesapja tartotta mindaddig a frontot.
– A vizit után hétfőn mentem be Nándi szobájába, ahol két hölgy várt, kaptunk lila ajándékokat. Kérdeztem, hogy ez az jelenti, hogy mehetünk haza? De mielőtt válaszolhattak volna, belépett a doktornő és közölte a jó hírt: pakolhatunk. Nagyon örültünk, hat hét még nyaralásból is sok lett volna, nemhogy a kórházban – tette hozzá.
Szépen gyarapodott Nándi
A koraszülött ellátása addigra már nem okozott nehézséget az édesanyának, az apró test szépen gyarapodott, bár a végtagok még mindig gyufaszál vékonyak voltak.
A nagylányunk játékbabájának sapkája meg zoknija volt jó Nándira
– emlékezett vissza, miközben telefonján felvételeket keresett.
Nándi egy hét alatt az előírt súly dupláját hízta és mivel a nappalt és az éjszakát felcserélte fejtörést okozott a családnak, hogy ki éjszakázzon vele. Felváltva etették Adrienn és a férje, de a kistesó körül a nagylányuk, Nóri is sokat segített. Nándi jelenleg bölcsis, ott tervezi a „csínytevéseket”.
– Fejlesztésekre hordjuk, de minden rendben van vele. Nem látszik rajta, hogy korababa. Nem beszél, de azzal is foglalkozunk – mondta a hétköznapjaikról.
A kórházban sok támogatást kapott a család
Adrienn az intenzív osztály falára kifüggesztett történeteket is végigolvasta.
– Amikor elkeseredtem reményt és erőt adtak, hogy van kiút. Mert egyébként nem egyszer volt olyan pillanat, amikor azt éreztem, sosem megyünk haza – tekintett vissza élete leghosszabb hat hetére.
A szoptató szobában a falon B. Habarics Kitty: Korán érkeztem című versét olvasta nap, mint nap. Sorai még mindig könnyeket csalnak a szemébe. A kórházban koripot és egy kis kötött sapkát kaptak emlékül, melyet féltve őriz a család.